Nem nagyon halad a trieszti kikötő építése, de a vezérigazgató egyre jobban keres

gazdaság
augusztus 09., 11:04

Már öt éve létezik a trieszti kikötő építéséért felelős projektcég, de még egy kapavágás sem történt – írja a hvg.hu.

A mederkotrási és partfelépítési munkák továbbra sem kezdődtek el, ennek ellenére az Adria Port Zrt. úgy gondolja, megfelelő ütemben halad a terminál fejlesztésének előkészítése. Azt ígérték, idén elkezdődik a mederkotrás és a partfelépítés, a munkaterületet átadták.

Arra nem válaszoltak a lapnak, hogy tartható-e a Szijjártó Péter külügyminiszter által korábban beígért 2026-os határidő a kikötő megnyitására.

A 300 méteres partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet 31 millió euróért vette meg az állam öt évre, a kikötő koncessziós jogaiért további 25 millió eurót fizetett. A projektcég a létrehozása első évében kapott 11 milliárd forintot, amit főleg tanácsadásra és ingatlanbérlésre költöttek.

Közben a projektcégnél a fizetések emelkedtek: a mérlegbeszámoló szerint a cégvezető, Garai Péter Tibor éves fizetése egy 10 ezer eurós emelés után 71 ezer euróra nőtt tavaly, ami átszámítva 27 millió forint. A 4 felügyelőbizottsági tag éves juttatása is emelkedett, bár ők ehhez képest jelentéktelen összeget kapnak.

A masszívan veszteséges cég nem válaszolt arra, mi indokolta az emeléseket.

(Címlapi kép: A trieszti kikötő látványterve)

Kiemelt videóink