Három érem a kajak egyeseknél, döntőbe jutottak a női öttusázók

  • Varga Ádám ezüstöt, az olimpiai címvédő Kopasz Bálint bronzérmet szerzett a kajak egyesek 1000 méteres számában.
  • Ezüstérmet nyert Csipes Tamara női kajak egyes 500 méteren, Gazsó Alida Dóra a hatodik lett.
  • Takács Kincső nyolcadik lett kenu egyes 200 méteren, Kiss Ágnes összesítésben a tizenegyedik.
  • A birkózók között a világbajnok Muszukajev Iszmail a szabadfogású 65 kilogrammosok elődöntőjébe jutott, ahol aztán vereséget szenvedett iráni ellenfelétől, így holnap a bronzért birkózik majd.
  • Gulyás Michelle és Guzi Blanka is kvalifikálta magát a vasárnapi öttusa-döntőbe
  • Szép Balázs a 10., Bőhm Csaba 13. lett öttusában.
  • Női pólósaink büntetők után ötödik helyen végeztek.
  • A legtöbb számban már döntőket rendeznek, érdemes nézni a férfi kosárlabda és a női kézilabda fináléját is.
  • Az olimpia menetrendjét, híreit, eredményeit, érdekességeit itt lehet követni.
53 poszt
Időrend
augusztus 10., 23:19

Nem ez az olimpia meglepetése: Az Egyesült Államok nyerte a férfi kosárlabdát

A franciák csak egy minimális ideig tudtak vezetni, és bár nem engedték elmenni az amerikaiakat, a nyolc triplát bevágó Steph Curryre nem volt ellenszerük.

photo_camera Fotó: THIBAUD MORITZ/AFP

Az eddigi 20 olimpiai kosárlabadatornából 16-ot nyert meg az Egyesült Államok, legutóbb Athénban esett meg velük az a csúfság, hogy nem ők nyertek, akkor egyébként Manu Ginobili vezetésével Argentina lett az olimpiai bajnok.

Egyesült Államok - Franciaország: 98:87

augusztus 10., 23:01

A Sportdöntőbíróság döntése alapján a Nemzetközi Torna Szövetség megváltoztatta a talaj döntőjének végeredményét

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) megváltoztatta a párizsi olimpia női talaj döntőjének végeredményét, így a bronzérem a román Ana Barbosuhoz került az amerikai Jordan Chiles helyett. A fináléban Chiles fellebbezés után 13,766 pontot kapott, így leszorította a dobogóról a 13,700 pontos Barbosut. A románok óvtak, mivel szerintük az amerikaiak az előírt időhatáron túl fellebeztek. A FIG elsőre nem fogadta be a románok beadványát, akik ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak. A CAS viszont már nekik adott igazat, a FIG pedig a Sportdöntőbíróság döntésének megfelelően módosította a végeredményt. (MTI)

Így az a folyamat, amiről itt írtunk, úgy tűnik, lezárult.

augusztus 10., 22:56

Ökölvívás: Imane Helif után Lin Yu-ting is aranyérmet nyert

A tajvani Lin Yu-ting aranyérmet nyert a női pehelysúlyú ökölvívásban, egy nappal Imane Helif aranya után. Lin 5:0-ra legyőzte a lengyel Julia Szeremetat a döntőben, és megnyerte Tajvan első olimpiai ökölvívó-aranyérmét.

photo_camera Lin Yu-ting Fotó: MOHD RASFAN/AFP

Imane Helif és a tajvani Lin Yu-ting nemével kapcsolatban az után lángoltak fel a viták és az indulatok, hogy korábban az oroszok által vezetett Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) mindkettőjüket eltiltotta a magas tesztoszteronszint miatt. Azt azóta sem sikerült tisztázni, hogy egészen pontosan milyen vizsgálatok alapján zárta ki őket a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség tavaly a világbajnokságon a női versenyből. Mindenesetre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedélyezte az indulásukat Párizsban, és a Helif körül kialakult indulatok ellenére is megvédte a bokszolót.

augusztus 10., 22:38

Phil Wizard a férfi breaktánc aranyérmese

A kanadai Philip Kim - aka Phil Wizard - nyerte az aranyérmet az olimpián most debütáló breaktánc férfi versenyében. A kanadai induló a döntőben a hazaiak versenyzőjét, Danis Civilt - Dany Dannt - győzte le simán, ezzel a produkcióval:

A bronzérem az amerikai Victor Montalvo nyakába került.

augusztus 10., 22:28

Torna: A nemzetközi Sportdöntőbíróság szerint mégis a román Bărbosué a bronzérem

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése szerint helyre kell állítani az eredeti sorrendet a női torna talajdöntőjében.

photo_camera Jordan Chiles (b) mégsem bronzérmes Fotó: LOIC VENANCE/AFP

A cikk folytatódik

augusztus 10., 22:27

Kosárlabda: a félidőben 8 ponttal vezet az Egyesült Államok Franciaország ellen

Franciaország rövid ideig vezetett, aztán az Egyesült Államok egy kicsit elhúzott a férfi kosárlabda döntőjében, ahova egy sor politikus, celebritás, korábbi kosárlabda-sztár látogatott ki.

Az USA a félidőben 49-41-re vezet, az NBA-ben játszó Devin Booker 13 pontjával.

photo_camera A francia elnök is a lelátón. Fotó: PAUL ELLIS/AFP
augusztus 10., 21:35

Atlétika: amerikai arany a férfi és a női 4x400-as váltóknál is

A férfiak versenyében az Egyesült Államok váltója 2:54.43-as olimpiai rekorddal győzött, Botswana az ezüstérmes, Nagy-Britannia pedig a bronzérmes, utóbbiak európai rekordot futottak.

photo_camera Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV/AFP

A nőknél egész hasonló eredmény született: az USA a világrekordtól alig elmaradva, a többieket majdnem 100 méterrel megelőzve aranyérmes lett, második helyre Femke Bol behozta Hollandiát, a britek lettek a bronzérmesek (brit rekorddal).

photo_camera Fotó: MARTIN BERNETTI/AFP
augusztus 10., 21:09

Mégis hazamennek a férfi magasugrók, új-zélandi arany született a szétugrás után

A szétugrás során Hamish Kerr megugrotta 234 centimétert, McEwennek nem sikerült, így az új-zélandi lett az olimpiai bajnok. Shelby McEwen az ezüstérmes, a katari Mutaz Essa Barshim pedig a tokiói arany után szerzett egy bronzérmet.

augusztus 10., 21:04

A férfi magasugrók nem akarnak hazamenni

Legalábbis a jövőbeli arany- és ezüstérmes versenyző úgy tűnik, még maradna. Az amerikai Shelby McEwen és az új-zélandi Hamish Kerr a szétugrás mellett döntött, azaz nem egyeztek meg közös aranyéremben, mint Tokióban Tamberi és Barsim.

photo_camera Hamish Kerr Fotó: BEN STANSALL/AFP
augusztus 10., 20:43

Atlétika: a kenyai Faith Kipyegon saját olimpiai rekordját megdöntve nyerte meg a női 1500 métert

Ő az első versenyző, aki háromszor is meg tudta nyerni ezt a távot (2016,2021, 2024), ráadásul 3:51.29-es olimpiai rekorddal.

Az ezüstérmet az ausztrál Jessica Hull szerezte meg, a bronzot pedig a brit Georgia Bell.

augusztus 10., 20:25

Nem csak Fábián Bettina került kórházba a nyíltvízi úszók közül, hanem három német is

A Német Olimpiai Sportszövetség három német nyíltvízi úszó betegségéről számolt be, miután úsztak a Szajnában, de a szervezet nem nevesítette az érintetteket. Nekik egészségi gondjaik támadtak, csakúgy, mint a női 10 kilométeren ötödikként végzett Fábián Bettinának, akit ma hajnalban kórházba kellett szállítani, de azóta már jobban van. Fábián a közösségi médiában számolt be arról, hogy éjszaka hányt és be is lázasodott, vélhetően a folyóban „nyelt be" valamit, ami miatt infúziós kezelést kapott. Fábián megjegyezte, több versenytársa hasonló problémákkal küzdött, köztük a németek kiválósága, Leonie Beck is, aki kilencedik lett 10 kilométeren.

Fábián Bettina hiába fertőtlenített, mégis kórházba kellett szállítani
photo_camera Fábián Bettina hiába fertőtlenített, mégis kórházba kellett szállítani

Korábban kazah, belga és új-zélandi sportolók is panaszkodtak rosszullétre, gyomor- és bélbetegségek tüneteiről számoltak be a szajnázás után. A szervezőbizottság és a párizsi polgármesteri hivatal képviselői ugyanakkor többször kijelentették, hogy a megbetegedések nem állnak összefüggésben a Szajna vízminőségével. (MTI)

augusztus 10., 20:18

Biztosan nem lesz kettős címvédés férfi magasugrásban

Az (egyik) tokiói aranyérmes, Gianmarco Tamberi 227 centinél kiesett a döntőből. Néhány órája még az sem volt biztos, hogy Tamberi el tudja kezdeni a versenyt, mivel a délutánt még a sürgősségin töltötte.

photo_camera Fotó: ANDREJ ISAKOVIC/AFP

A másik tokiói aranyérmes, a katari Mutaz Essa Barshim viszont még versenyben van.

augusztus 10., 20:05

Befejezték mára a magyar sportolók az olimpián, de izgalmaknak nem leszünk híján ma este sem

Hiszen többek közt az alábbi versenyszámokat nézhetjük:

Férfi kosárlabda:

21:30-tól kezdődik a férfi kosárdöntő, kiválónak ígérkezik a Franciaország-Egyesült Államok mérkőzés.

photo_camera Victor Wembanyama a csoportkörben. Fotó: THOMAS COEX/AFP

A harmadik helyen amúgy Szerbia végzett, miután a bronzmeccsen 93-83-ra legyőzte Németországot.

A kosárlabdarajongók nyilván tudják, de a többiek kedvéért elárulom, hogy holnap délután a női döntőben szintén a franciák csapnak össze az Egyesült Államok csapatával.

Atlétika:

Egy sor döntőt rendeznek a biztosan teltházas Stade de France-ban, mégpedig: férfi magasugrás döntő, férfi 800 méter síkfutás döntő, női gerelyhajítás döntő, női 100 méter gát döntő, férfi 5000 méter döntő, női 1500 méter döntő, férfi 4x400 méter váltó döntő, női 4x400 méter váltó döntő.

Strandröplabda:

Férfi bronzmeccs (21:00, norvég-katari) és döntő (22:30, német-svéd), az Eiffel-torony lábánál.

Breaktánc:

20.00-tól férfi döntő.

Ökölvívás:

21.30: férfi 57, +92, női 57, 75 kg döntője

augusztus 10., 19:26

Szép Balázs 10., Böhm Csaba 13. helyen végzett a férfi öttusa döntőjében

Véget ért a férfi öttusázók döntője, Szép Balázs élete első olimpiáján 10. helyen zárt, Böhm Csaba pedig a 13. helyre jött fel az utolsó számban.

Szép Balázs az öttusázók körvívás versenyszámában csütörtökön.
photo_camera Szép Balázs az öttusázók körvívás versenyszámában csütörtökön. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

A döntőben egyébként rendkívül magabiztos győzelmet aratott a tokiói olimpia ezüstérmese, az egyiptomi Ahmed Elgendy, a japán Sato nagy hajrával szerzett ezüsöt, az olasz Giorgio Malan pedig bronzérmes lett.

Holnap jön a nők döntője Guzi Blankával és Gulyás Michelle-lel.