Az Európai Csalás Elleni Hivatal azért nem vizsgálja kamunyomdás ügyet, mert a magyar hatóság kézben tartja azt

belföld
augusztus 10., 10:30

Mi is beszámoltunk korábban arról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyomán, hogy „néhány szórólap nyomtatása ürügyén” évekre kibérelt egy egész nyomdát, és fizette tizenkilenc dolgozó bérét a Családbarát Ország NKft.

Hadházy akkor azt írta, hogy „ezzel több százmillió forintot sikkasztottak el a gyermekek védelme ürügyén” két uniós projektből.

Az egyik a 6,2 milliárdos „Családbarát ország”, a másik az 5,4 milliárdos „A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” elnevezésű projekt. Hadházy szerint „ebből lopni még az előzőnél is nagyobb bűn, hiszen konkrétan a bajban levő, sajátos nevelési igényű gyermekek ürügyén lopták a pénzeket”.

Hadházy Ákos most viszont már arról számolt be, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) azért nem indít nyomozást a kamunyomdás ügyben, mert az előzetes vizsgálat során azt a tájékoztatást kapta, hogy a „nemzeti hatóságok már megtették a lépéseket, hogy megvédjék az EU pénzügyi érdekeit”.

Hadházy szerint az OLAF kapacitása véges, „így érthető valahol, ha nem foglalkoznak egy olyan esettel, ahol ezek szerint a kormány beismeri a lopást”, ő azonban folytatja azt, így levelet írt Gulyás Gergely miniszternek és Polt Péter legfőbb ügyésznek az üggyel kapcsolatban.

Kiemelt videóink