Egyiptom csak most jelentette be, hogy pályázik a rendezésre, de már nagyban épít egy gigászi olimpiai várost

olimpia
augusztus 11., 14:58

Egyiptom pályázik a 2036-os vagy 2040-es nyári olimpiára, de a sikeres kandidálás feltétele, hogy az országban javuljon az infrastruktúra és fejlesszék a sportlétesítményeket - közölte Musztafa Berraf, az afrikai nemzetek olimpiai bizottságának (ANOCA) elnöke.

„Az afrikai földrésznek megvan az esélye az olimpia megrendezésére. Valószínűleg 2040-ben otthont is adhat a játékoknak” - mondta a párizsi olimpia zárónapján Berraf, aki tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. „Meg kell vizsgálni az olyan infrastrukturális kérdéseket is, mint például az utak, repülőterek építése, és Egyiptom ebből a szempontból is fontos potenciállal rendelkezik.” Az algériai sportvezető szerint egy újabb afrikai pályázat valósulhatna meg akkor, ha a dél-afrikai Fokváros is mérlegeli a kandidálás lehetőségét, de ezzel kapcsolatban nem tudott dátumot mondani.

Afrikában még nem rendeztek olimpiát, Kairó a 2008-as játékokra pályázott, de azt Peking nyerte el.

Az arab világ legnépesebb országa, a közel 100 millió lakosú Egyiptom az elmúlt években dollármilliárdokat költött létesítmények, stadionok és sportkomplexumok építésére, fejlesztésére a modernizálási tervek részeként. Kairótól keletre 2015 óta folyamatosan építik az új adminisztratív fővárost, és ennek egyik része az úgynevezett Egyiptomi Nemzetközi Olimpiai Város. Itt a meglévő sportlétesítmények mellé további 21 új csarnokot, arénát, illetve egy 93 ezer férőhelyes nemzeti stadiont húznak fel.

link Forrás

A párizsi játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a házigazda. Thomas Bach, a NOB jövőre leköszönő elnöke korábban azt állította, hogy legalább tíz ország, illetve város érdeklődik a 2036-os olimpia megrendezésére. (MTI)