Repülőgép felrobbantásától a közös szelfiig: Észak-Korea az olimpiákon

Hat érmet (2 ezüst, négy bronz) nyertek az észak-koreai sportolók a párizsi olimpián. Kettőt műugrásban, kettőt birkózásban, egyet asztaliteniszben és egyet bokszban. Talán nem így tervezte a diktatúra propagandája, de még az is előfordult, hogy közösen fotózkodtak dél-koreai és észak-koreai sportolók, a déli bronzérmesek az északi pingpongos vegyespáros tagjaival.

Egy különös ország olimpiatörténelme.

Még a közös csapat ötlete is előkerült

Észak-Koreánál jobban senki sem vigyáz országa „biztonságára”. A diktatúra, amit a Kim család felépített, az 1940-es évek óta tartja elzártan Észak-Koreát a világtól.

Az ország viszont gazdag olimpiai múltra tekint vissza a nyári és téli olimpiákon egyaránt: az Észak-Koreai Olimpiai Bizottság 1953-ban alakult meg, a koreai háború után, de csak 1957-ben ismerte el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az első nyári olimpiai részvételükre 1972-ig kellett várniuk. Előtte komoly politikai harcokat folytattak a NOB-bal.

A NOB először azt akarta elérni, hogy Észak-Korea és Dél-Korea egy közös csapatot indítson, ahogyan azt Kelet-Németország és Nyugat-Németország tette, akik Egyesült Német Csapat néven indultak közösen 1956 és 1964 között. Észak-Korea nyitott volt az ötletre, de Dél-Korea elutasította azt, így lemaradtak az észak-koreai sportolók az 1960-as olimpiáról. Ez az ötlet később is felmerült, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is terveztek közös csapatot.

Az 1964-es olimpiától (amit a volt megszálló, az örök ellenség Japán rendezett) Észak-Korea visszalépett, miután a NOB nem engedélyezte, hogy olyan sportolók is részt vegyenek rajta, akik részt vettek az Indonézia által szervezett Új Feltörekvő Erők Játékain (GANEFO). A GANEFO egy szocialista olimpia volt, olyan országok részvételével, mint a Szovjetunió, Kína vagy Argentína, először 1963 novemberében rendezték meg. A NOB azért szankcionálta ennyire az ezen való részvételt, mert a GANEFO megtiltotta Izraelnek és Tajvannak a részvételt, ez pedig súlyos sportdiplomáciai kihágás volt. Az 1964-es olimpiát Kína és Indonézia is bojkottálta, de voltak országok, amik képviselték magukat az olimpián és a GANEFO-n is, például Argentína.

A helyzet 1968-ban megismétlődött, mivel Észak-Korea részt vett az 1966-ban megrendezett második GANEFO-n is. Észak-Koreának viszont amúgy sem volt különösebb ingere elindulni, mert a NOB nem engedélyezte nekik, hogy Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néven szerepelhessenek.

Végül 1972-ben, Münchenben már indultak észak-koreai sportolók (téli olimpián már 1964-ben részt vettek, még a GANEFO döntés előtt). Az ország első olimpiai aranyérme is ekkor született, a sportlövő Ri Hodzsun szerezte. Hodzsun a híresztelések szerint évekkel később Kim Dzsongil legfőbb testőreként szolgált.

Észak-Korea az 1980-as években kétszer is bojkottált olimpiai részvételt. Először 1984-ben, szovjet nyomásra, amikor Los Angeles adott otthont a játékoknak (ezen az olimpián magyar sportolók sem indulhattak), másodszor, 1988-ban a szöuli olimpiát bojkottálták, miután éveken át tartó tárgyalások zajlottak arról, hogy a két Korea közösen rendezze meg az 1988-as játékokat. Ez a terv nem valósult meg, és Észak-Korea egy csapásra potenciális rendezőből heves ellenálló lett.