Megjelent a majomhimlő Svédországban

külföld
augusztus 15., 20:40

Először jelentettek majomhimlős megfertőződésről Svédországban csütörtökön, ez az első alkalom, hogy Afrikán kívül regisztráltak esetet, írja az MTI.

„A délután folyamán megerősítést kaptunk arról, hogy Svédországban van egy esetünk az mpox súlyosabb variánsából, az úgynevezett Mpox-Klade I-ből” – közölte Jakob Forssmed szociális ügyi miniszter. A svéd közegészségügyi hivatal vezetője szerint a lakosság nincs veszélyben az egy eset miatt.

photo_camera Fotó: KRISTOF Z. MARKOVICS/NurPhoto via AFP

Szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt. Ezt a variánst 2023 végén mutatták ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, és bár részletes tanulmányok még nem készültek róla, a szakemberek szerint fertőzőbb és súlyosabb az eddig ismerteknél.

A variáns az utóbbi hetekben a Kongói Demokratikus Köztársaságon kívül Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent. A WHO főigazgatója szerint összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség a járványkitörés megfékezése és emberéletek megmentése érdekében.

A Kongói Demokratikus Köztársaság csütörtöki közlése szerint idén legkevesebb 548 ember halálát okozta a vírus.

Kiemelt videóink