Meghalt Alain Delon

GYÁSZ
augusztus 18., 08:21

Három gyereke jelentette be, hogy douchy-i otthonában elhunyt Alain Delon. A világhírű francia színész 88 éves volt.

A színész több agyvérzést is kapott, az utóbbi időszakban súlyosan beteg volt. Gyermekei hónapokon keresztül vitatkoztak arról, hogy hol és hogyan kezeljék az apjukat.

photo_camera Fotó: PARIS FILM - PARITALIA - TITANUS/Collection ChristopheL via AFP

Delon első munkahelye mostohaapja mészárszéke volt, majd belépett a haditengerészetbe. Ötéves szerződését azonban nem töltötte ki, idő előtt leszerelték. Ezután Párizsba ment, ahol hamar felfigyeltek rá a színészek és filmesek. A jóképű fiatalember 1957-ben szerepelt először filmben, nemzetközi sztárrá pedig az 1960-ban készült Szikrázó napfény tette.

Az 1960-as és 1970-es években Európa egyik leghíresebb filmsztárjává vált, legismertebb alakításait A párduc, A szamuráj és a Napfogyatkozás című filmekben nyújtotta. Összesen közel 100 filmben szerepelt. Rendezőként az 1980-as években mutatkozott be, a 2000-es évektől pedig elsősorban televíziós sorozatokban szerepelt.

photo_camera Fotó: REGINA / ROYAL PRODUKTION / CINO/Collection ChristopheL via AFP

Pályafutását végig botrányok övezték. Ült börtönben engedély nélküli fegyvertartásért, vádolták maffia-kapcsolatokkal, testőre titokzatos halála az 1960-as évek végén pedig sötét politikai hátterű bűnügy középpontjába állította.

Életművéért 2019-ben Arany Pálmát kapott a cannes-i filmfesztiválon. Díja ellen hevesen tiltakozott egy feminista szervezet, ami petícióban kérte a szervezőket, hogy ne tüntessék ki a szerintük „rasszista, homofób és nőgyűlölő színészt”. Az aktivisták Delon egy 2013-as nyilatkozatára hivatkoztak, amiben a homoszexuális emberek örökbefogadása ellen foglalt állást. Emellett kritizálták, hogy nőket pofozott korábban.

Alain Delon 2017. november 17-én egy körhinta átadásán Párizsban.
photo_camera Alain Delon 2017. november 17-én egy körhinta átadásán Párizsban. Fotó: Bernard Manigault/Citizenside/AFP

Delon elismerte, hogy ütött már meg nőt, de azt mondta, élete során valószínűleg több pofont kapott, mint amennyit adott. Arról is beszélt, hogy nincs a homoszexuálisok házassága ellen, az örökbefogadásukat viszont ellenzi. Azt pedig tagadta, hogy valaha is zaklatta volna nőket.

Volt feleségétől, Rosalie Van Breemen holland modelltől két gyermeke született. Emellett volt egy fia is, akit sosem ismert el a sajátjának, annak ellenére, hogy nagyon hasonlított rá, és Delon szüleinél nevelkedett.

Delon 2018-ban arról beszélt, hogy sajnálkozás nélkül fog meghalni, mert az élet már nem tartogat számára sokat, és egyébként is utálja a kort, amiben élünk. Azt mondta, minden elromlott, nincs többé tisztelet és adott szó, csak a pénz számít, és egész nap csak a bűnözésről lehet hallani. (via france24.com, MTI)

Kiemelt videóink