A tálib vezetés kirúgta az afgán biztonsági erők 281 tagját, mert nem akartak szakállat növeszteni

külföld
augusztus 20., 16:12

Elbocsájtották a biztonsági erők 281 tagját Afganisztánban, mert nem akartak szakállat növeszteni – közölte az országot irányító szélsőséges tálibok erkölcsrendészetért felelős minisztériuma.

Tálib biztonságiak a hatalomátvételük harmadik évfordulójának ünnepén Kabulban.
photo_camera Tálib biztonságiak a hatalomátvételük harmadik évfordulójának ünnepén Kabulban. Fotó: Wakil Kohsar/AFP

Az Afganisztán élére három éve visszatért radikális iszlamisták minisztériumának tájékoztatása szerint tavaly több mint 13 ezer embert vettek őrizetbe „erkölcstelen viselkedés” címén. Az éves jelentésük azt is kiemelte, hogy az ilyen ügyek miatt a hatóságok kezére kerültek kb. felét 24 órán belül szabadlábra helyezték.

Mohibulláh Mohlisz, a tárca tervezésért és törvénykezésért felelős igazgatója a kabuli sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy tavaly 21 328 hangszert semmisítettek meg, és számítógép-kezelők ezreit akadályozták meg abban, hogy „erkölcstelen vagy etikátlan” filmeket árusítsanak a piacokon.

Az erkölcsrendészetért felelős minisztérium a tálibok 2021. augusztusi hatalomátvétele után feloszlatott nőügyi minisztérium kabuli központjába költözött be. A minisztérium nőjogi korlátozásait és szólásszabadság-ellenes intézkedéseit jogvédők és az ENSZ hevesen bírálja.

Az ENSZ afganisztáni képviselői több olyan esetet is jelentettek, amik során a minisztérium alkalmazottai azért vettek őrizetbe nőket, mert a ruhájuk nem felelt meg az iszlám öltözködési szokások általuk vallott értelmezésének. A tálibok alaptalannak nevezték a bírálatokat, mondván, hogy az általuk alkalmazott szabályok megfelelnek az iszlám jognak és az afgán szokásoknak.

Kiemelt videóink