Magyar Péter kórháztúrájára VIP-ellátásos, exfeleségezős államtitkári reakció érkezett a Mandineren

Egészségügy
augusztus 22., 13:33

A kormányinfón is téma volt Magyar Péter kórháztúrája. A Tisza párt elnöke ugyanis az elmúlt hetekben kórházakat járt végig, aggasztó klimatikus és helyenként közegészségügyi helyzetről beszámolva. A túra végén közölte, hogy feljelentést tesz a kórházi klímák ügyében foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és annak minősített esete, a több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Gulyás Gergely a kormányinfón lényegében azt mondta, hogy mindenhol (szinte mindenhol) minden a legnagyobb rendben van, Magyar és a Tisza Párt állításai valótlanok. Bár szappan azért elvárható lenne.

Ezzel egyidőben a Mandineren megjelent egy írás, miszerint „Magyar Péter a feleségére hivatkozva követelhetett VIP egészségügyi ellátást”. A kormánypárti lap szerint „Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár leplezte le Magyar Péter kétszínűségét”. Takács azt írta, hogy bármikor „készséggel a nyilvánosság elé tárják” azokat az üzeneteket, amelyekben Magyar VIP-ellátást követelt magának a volt feleségére hivatkozva.

Erre reagálhatott egy Facebook-bejegyzésben Magyar, aki azt írta: „Jómagam soha nem tagadtam, hogy a volt feleségem miniszteri rangja miatt jártam az egészségügyi államtitkár által letagadott VIP részlegen. Pont ezért tudom, hogy néz ki. Emlékeim szerint kétszer kaptam ott covid oltást, néhányszor teszteltek, amikor utaznunk kellett valahova és egyszer egy gyógyszert írtak fel nekem.”

Posztjában Magyar egyébként arról is írt, hogy „az Orbán-kormány megtiltotta Wikonkál Norbert főigazgató úrnak, hogy megmutassuk a magyaroknak a Honvéd Kórház golyóálló üveggel, lehallgatás védelemmel ellátott hotelszobákhoz hasonlító VIP részlegét, ahol a kormány tagjai gyógyulhatnak”.

Bejegyzését azzal folytatta, meg akarta mutatni „a magyar embereknek a kormányzati luxust és onnan 30 méterre a mindennapok valóságát, a fertőtlenítőszer nélküli mosdókat, eldugult wc-ket, omladozó, életveszélyes épületeket, az ápolóhiány miatt lezárt kórházi részlegeket”.

A kormányinfón elhangzottakra azt írta, „nem érdemes reagálni”, mert „a magyar emberek el tudják dönteni, hogy az állami egészségügyi helyzetben napi szinten tapasztalt embertelen állapotok kapcsán a saját szemüknek hisznek, vagy a kormányzati propaganda győzelmi jelentésének”.

Kiemelt videóink