Simán összeszedett 2 milliárd forintot az álbróker, majd pont az történt, amire számítani lehetett

gazdaság
augusztus 26., 11:06

Piacfelügyeleti eljárást indított a Magyar Nemzeti Bank egy magánszeméllyel szemben, aki legalább kétszáz emberrel kötött megbízási szerződést tőzsdei kereskedésre úgy, hogy erre nem volt engedélye. A befektetők az elmúlt öt évben több mint kétmilliárd forintot utaltak át neki, írja az MTI a jegybank közleménye nyomán.

Az álbrókernek – aki 100 százalékos tőkegaranciát vállal a részére átadott pénzeszközökre, csupán sikerdíjat kért a munkájáért – nemcsak az engedélye hiányzott, hanem a tudása is, derül ki az MNB közleményéből. Az elmúlt öt évben összeszedett 2 milliárd forintból csaknem 400-400 millió forintot továbbutalt tovább egy magyarországi és egy ciprusi értékpapírszámlájára. Hogy a többi 1,2 milliárddal mi történt, azt nem tudjuk, csak azt, hogy a két számlán állítása szerint devizapárokkal kereskedett. Ami biztos az MNB szerint, az az, hogy „a magánszemély az MNB engedélye nélkül jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végzett, illetve végez, és annak során ráadásul nagymértékű veszteséget könyvelt el”.

A jegybank eltiltotta attól, hogy ezt folytassa – a döntést az eljárás végén az MNB honlapján nyilvánosan is közzéteszik –, emellett feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen. (MTI)

Kiemelt videóink