Van valami egészen furcsa a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség Budapestre költözésében

sport
augusztus 27., 06:08

Egy július végi kormányhatározatból derült ki, hogy a magyar kormány „üdvözli azt a szándékot, hogy a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség Budapestre kívánja áthelyezni a székhelyét”. Teszi mindezt „a kajak-kenu sportág jelentőségére, az egészséges életmód és szabadidősport népszerűsítésében betöltött szerepére tekintettel, továbbá a kiemelt nemzetközi kajak-kenu sport- és sportdiplomáciai események hazai megrendezésének ösztönzése érdekében”.

Mindez azonban nemcsak egy üres gesztus volt kormányhatározatba csomagolva, hanem egy jelentős anyagi forrást is igénylő kinyilatkoztatás. A pénzügyminiszternek 2025-re ugyanis közel 600 millió forintnak megfelelő eurót kell biztosítania, és 2026-tól kezdve egészen 2034-ig a költségvetésbe bele kell építeni a szövetség feladataihoz nyújtandó támogatásokat, amelyek összege egyelőre ismeretlen.

Akad azonban pár komoly probléma ezzel a kormányhatározattal, vagyis annak tartalmával: semmi nyoma nincs annak ugyanis, hogy a kajak-kenu szövetség eldöntötte volna, hogy Budapestre költözik.

A késõbbi ezüstérmes Csipes Tamara (b) és Gazsó Alida Dóra a nõi kajak párosok 500 méteres versenyének döntõjében a 2024-es párizsi nyári olimpián
photo_camera A későbbi ezüstérmes Csipes Tamara (b) és Gazsó Alida Dóra a női kajak párosok 500 méteres versenyének döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Miután a kormányhatározat a benne szereplő 600 millió forintos tétel miatt alkalmas arra, hogy borzolja az idegeket, lehiggadva más furcsaságok bukkannak elő a történet hátteréből. Az egyik legérdekesebb, hogy a kormányhatározaton – illetve a háborgó Facebook-bejegyzéseken – kívül

semmilyen dokumentumot, hírt nem lehet találni arról, hogy a szövetségnek ilyen irányú döntése született volna. Vagy hogy egyáltalán csak fontolgatná a kérdést. Se magyarul, se angolul nem találtam ilyeneket.

Furcsa az is, hogy erről a sportdiplomácia szempontjából jelentős döntésről egyelőre nem született lelkes, Magyarország sportnagyságát éltető kormányzati híradás sem. Márpedig ez joggal várható lett volna azok után, hogy tavaly nyáron Szijjártó Péter lelkesen üdvözölte a Nemzetközi Úszószövetség döntését, amely szerint a svájci Lausanne-ból Budapestre teszik át a székhelyüket. (A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség székhelye is Lausanne-ban található jelenleg.)

Éppen ezért a kérdéseimmel megkeresem a Honvédelmi Minisztériumot, a magyar és a nemzetközi sportszövetséget is, hogy segítsenek tisztán látni ebben a helyzetben. Miután a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságához irányított, már csak abban tudtam reménykedni, hogy a nemzetközi szövetségtől, netán a minisztériumtól valamivel informatívabb válasz érkezik majd. De csalódnom kellett: a tárca nem reagált a cikk megjelenéséig,

a nemzetközi szövetség pedig olyan választ adott, amit akármelyik magyar kormányzati szerv is megirigyelhetne.

Miután megköszönték az érdeklődésemet és a türelmemet, arra bátorítottak a válaszban, hogy mivel folytatják a globális terjeszkedést a sportágban, rendszeresen látogassam a honlapjukat a legfrissebb hírekért.

Miért jó?

Abból a szempontból nem tűnik ördögtől valónak az elképzelés, hogy az úszószövetség mellett a nemzetközi kajak-kenu szervezet székhelye is Budapesten legyen, hogy ezekben a sportágakban érte el Magyarország a legnagyobb sikereket.

Olvasd tovább 4 forintért!

Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!