Ismét vádat emeltek Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozási kísérlet miatt

külföld
augusztus 28., 06:40

Jack Smith különleges ügyész új vádiratot nyújtott be Donald Trump ellen, ami már a Legfelsőbb Bíróság döntésén alapul, amely egyfokú büntetlenséget biztosít a korábbi elnököknek, írja a Reuters. A testület határozata alapján Donald Trump volt amerikai elnök csak azokért a tetteiért vonható büntetőjogi felelősségre, amiket nem hivatalos személyként tett meg. Hivatalos elnöki döntéseiért viszont mentelmi jog jár neki.

Donald Trump
photo_camera Donald Trump Fotó: Steven Hirsch/Getty Images via AFP

A most benyújtott vádirat legfőbb „újdonsága”, hogy nem amerikai elnökként vádolja Trumpot, hanem újraválasztásra törekvő politikai jelöltként. Kimaradt ugyanakkor az a vádpont, amely szerint Trump megpróbált nyomást gyakorolni az igazságügyi minisztérium tisztviselőire azért, hogy megváltoztassák az elnökválasztás eredményét.

Trump a Truth közösségimédia-oldalán kijelentette, hogy a Legfelsőb Bíróság mentelmi határozatának az egész ügy elvetését kell eredményeznie, Smith azonban ugyanazt az ügyet írta át, hogy megkerülje a Legfelsőbb Bíróság határozatát. Trump egyébként ártatlannak vallotta magát az eredeti vádakban, és az egész ügyet egy politikailag motivált kísérletnek tartja, amellyel megpróbálják megakadályozni a hatalomba való visszatérését.

A New York-i bíróság esküdtszéke júliusban 34 vádpontban találta bűnösnek Trumpot egyebek között üzleti iratok meghamisítása, kampányfinanszírozási szabályok megsértése, választás befolyásolása és adócsalás miatt mondták ki. Ő az első amerikai elnök, akit büntetőügyben elítéltek. Mivel a döntést szeptember 6-ára halasztották, büntetése csak ekkor derülhet majd ki.

Ez volt az az ügy, amiben Trump megbízta ügyvédjét, Michael Cohent a 2016-os választások előtt, kampányidőszakban, hogy fizessen 130 ezer dollárt a pornós Stormy Danielsnek, hogy a nő tartsa titokban a 10 évvel korábbi viszonyát Trumppal. Trump az ügy intézésért – részletekben, már elnökként – Cohennek 420 ezer dollárt térített meg, amit hamisan jogi kiadásként papíroztak le.

Kiemelt videóink