Nézd, milyen módszerrel parcellázták ki magánembereknek az állami vasúttársaság földjeit!

gazdaság
augusztus 29., 14:35

Úgy tűnik, némi joggal van kiakadva Dél-Szudán egyik tartománya, Nyugat-Bahr el Ghazal tartományi közgyűlése amiatt, hogy a régió közlekedési minisztere már a második alkalommal hagyta figyelmen kívül a meghívót, amit a helyi parlament vizsgálóbizottsága küldött ki neki és több beosztottjának. A képviselők ugyanis arról szeretnék kikérdezni a minisztert, hogy miként lehetséges, hogy a tartományi főváros, Wau vasútállomásának földterületét befolyásos magánembereknek parcellázták ki. Nem is akárhogyan, ez a fotó az egyik ilyen, illegálisan privatizált telek kerítését mutatja be:

photo_camera Fotó: admin

A telkek a helyi sajtó szerint országos és helyi önkormányzati politikusok kezébe kerültek. Bár a dolog a helyiek szerint is elítélendő, annyira nagy feneket azért nem kerítenek neki, mert Wau infrastruktúrája szinte nem is létezik, így az sem annyira feltűnő, hogy pont a vasút nem működik. A településen nincsenek burkolt utak sem, a folyón egy darab betonhíd ível át összesen, a helyei parlament pedig azért nem tud összeülni a múlt hét óta, mert esik az eső. A vizsgálóbizottságot vezető Hagalla Simon képviselő szerint a miniszter nem mentette ki magát, egyáltalán nem is üzent semmit, csak nem jött el az idézésre. Julio Bensencio miniszter azt mondja, hogy ő bizony szólt arról, hogy hivatalos látogatásra Ugandába kell utaznia, de nem mindenki hisz neki.

Kiemelt videóink