Az eddigi legnagyobb ukrán légitámadás Oroszország ellen, Moszkvát is drónokkal támadják

külföld
szeptember 01., 10:42

Az eddigi legnagyobb légitámadást hajtott végre orosz célpontok ellen Ukrajna az éjszaka. Elsősorban most is orosz energialétesítményeket támadtak, az orosz védelmi minisztérium állítása szerint 158 ukrán drónt lőttek le. Emberi sérülés nem történt, de a videókon egyes helyszíneken komoly tüzek látszanak.

Néhány napja Oroszország támadta drónokkal és rakétákkal Ukrajnát olyan erővel, mint korábban soha, erre adott válasznak is tekinthető, hogy most pedig Ukrajna válaszolt az eddigi legnagyobb akcióval:

a háború két és fél éve alatt még soha nem volt ilyen kiterjedt légitámadás Oroszország ellen mint vasárnapra virradóra. Összesen 16 orosz régióban támadtak célpontokat. Orosz hivatalos források a legtöbb drónt, 46-ot, az Ukrajnával határos Kurszk régió felett lőtték le, ahol Ukrajna a szárazföldön viszonylag jelentős orosz területeket foglalt el az elmúlt hetekben, 34-et Brjanszk, 28-at Voronyezs, 14-et pedig Belgorod felett semmisítettek meg.

A célpontok között öt olyan régió is volt, ahol korábban még nem voltak ukrán dróntámadások. A Moszkvától északra lévő erőműnél Tver régióban a gázvezetékek erősen égnek az ukrám támadás után:

link Forrás

Moszkva közelében két orosz erőművet, a kasirai és a konakovói erőművet, valamint a moszkvai olajfinomítót is támadták. Utóbbinál Szobjanyin moszkvai polgármester szerint két drónt lőttek le, de ezeknek a törmelékei egy műszaki épületben tüzet okoztak, amit helikopterek oltanak. Konakovónál is nagy robbanás volt az ukrán légitámadás után.

link Forrás

A támadások miatt az orosz légiközlekedésben is jelentős zavarok vannak. A moszkvai Vnukovo, Domogyedovo és Zsukovszkij reptereken felfüggesztették a járatok indulását és fogadását, ezeket más repülőterekre irányítottak át.

Kiemelt videóink