A második világháború óta először nyert tartományi választáson a szélsőjobb

külföld
szeptember 02., 06:40

A második világháború óta először lett a legnagyobb erő egy német tartományi parlamentben egy szélsőjobboldali párt (az AfD), miközben egy új baloldali populista erő (a Sahra Wagenknecht Szövetség, BSW) is „megvetette lábát az ország politikai palettáján”.

Az előzetes eredmények szerint Türingiában az AfD a szavazatok 32,8 százalékával győzött, Szászországban pedig 30,6 százalékkal lett második.

Olaf Scholz kancellár – aki az SPD képviselőjeként beszélt, - „keserűnek” és aggasztónak nevezte az eredményeket, és felszólította a tartományok többségi pártjait, hogy a szélsőjobboldali szélsőségesek nélkül alakítsanak kormányt.

„Németország nem tud és nem is szabad ehhez hozzászoknia. Az AfD kárt okoz az országnak, gyengíti a gazdaságot, megosztja a társadalmat és tönkreteszi az ország jó hírnevét.”

Az AfD társelnöke, Alice Weidel közben arról beszélt, ez történelmi siker számukra. A 11 éves párt tavaly szerezte meg az első polgármesteri és önkormányzati tisztségeket, de tartományi kormányba még nem került be. Kérdés, hogy most mi lesz, a demokratikus pártok ugyanis megfogadták, velük nem kötnek koalíciót.

A keletnémet választások katasztrofálisnak bizonyultak Scholz balközép vezetésű szövetségi kormányának három kormánypártja számára: mindkét tartományban egy-egy egyszámjegyű százalékos szavazatarányt értek el egy évvel a következő németországi általános választások előtt. A választás előtt úgy tűnt, az SPD ki is eshet, ami végül nem következett be.

A várható eredményt hónapok óta előre jelezték, a centrista pártok azonban képtelenek voltak a trend megfordítására. A részvételi arány mindkét tartományban magas, 74 százalék körül volt.

A baloldali populista BSW Türingiában 15,8, Szászországban pedig 11,8 százalékos eredményt ért el, és miután egyik párt sem szerzett abszolút többséget, mindkét tartományban kulcsfontosságú szerepük lehet a kormányalakítási tárgyalásokon.

Wagenknecht a választás után arról beszélt, a köztársaság történetében először fordult elő, hogy egy párt első nekifutásra ilyen jól szerepelt a tartományi választáson.

Szászországban a konzervatív ellenzéki CDU győzhet 32 százalékkal, Türingiában pedig 23,6 százalékkal a második helyen végzett az AfD mögött, és képes lehet arra, hogy „ideológiailag kényelmetlen kormányszövetséget kössön” a kisebb pártokkal, köztük a BSW-vel. A párt vezetője, Friedrich Merz azt ígérte, szélsőségesekkel nem fog együttműködni.

(Guardian)

Címlapi kép: Jacob Schroter/dpa Picture-Alliance via AFP

Kiemelt videóink