Rendőrt hívott a Momentum, miután nem állt meg egy kamion, amit fel akartak tartóztatni

belföld
szeptember 02., 11:05

Több politikus illetve aktivista próbálta megakadályozni, hogy folytathassák a Magyar Rádió egykori épületének bontását a Pollack Mihály téren.

Tiltakozás a Pollack Mihály téren
photo_camera Tiltakozás a Pollack Mihály téren Fotó: Momentum Mozgalom

A Momentum, illetve és Jámbor András országgyűlési képviselő küldött egy felvételt arról, hogy egy teherautó próbált bejutni a munkaterületre, és akkor sem állt meg, mikor többen próbálják feltartóztatni.

A Momentum volt elnöke, Gelencsér Ferenc ezt úgy kommunikálja, hogy el akarták őket gázolni, Jámbor András pedig úgy, hogy kamionnal nekik mentek. A felvételen az látszik, hogy a sofőr lendületesen befordul a Pollack Mihály tér irányába, majd nagyon lassan próbál tovább menni úgy, hogy közben több ember áll az autó előtt, illetve körülötte, folyamatosan haladva vele. Durva szóváltás is kialakul köztük, a tiltakozók kinyitották a teherautó ajtaját is, a sofőr pedig hiába próbálta becsukni azt.

Végül kiszállt és gyalog ment be az elzárt területre, így a biztonsági őrrel folytatódott a vita.

A kapu mögött van az építési terület, a teherautó előtte állt meg.
photo_camera A kapu mögött van az építési terület, a teherautó előtte állt meg. Fotó: Momentum Mozgalom

A Momentum a történtek miatt rendőrt hívott, akik ki is mentek.

Frissítés: a BRFK megkeresésünkre azt írta, az internetre felkerült felvétel szerint a kamion „megtolta a tiltakozók élőláncát.”

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol szemlét tartottak és meghallgatták a jelen lévőket. A rendelkezésre álló információk szerint senki sem sérült meg.

A BRFK vizsgálja, hogy felmerülhet-e közúti veszélyeztetés, illetve más bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja, akár a gyalogosok részéről. Mivel gyűlést nem jelentettek be ide, a hatóság azt is vizsgálja, hogy visszaéltek-e a gyülekezési joggal.

A helyszínen az egyik résztvevő a biztonsági őrnek azt mondta, polgári engedetlenségben vesznek részt.

A Magyar Rádió egykori épületeiből a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampusza épül, a munka 2027 szeptemberégi tarthat.

Kiemelt videóink