
Andrew Tate „megerőszakolt és fojtogatott minket” – mondta két brit nő a BBC hétfőn megjelent videójában, amelyben először beszéltek az erőszakról. Egy harmadik nő is megszólalt az ügyben, ő először beszélt arról, hogy Andrew Tate fivére, a szintén több millió követővel rendelkező Tristan erőszakolta meg, és közben a torkán tartotta a kezét.
A 37 és 36 éves Tate-testvéreket jelenleg Romániában emberkereskedelemmel, kiskorúakkal folytatott szexuális viszonnyal, nemi erőszakkal, nők szexuális kizsákmányolására irányuló szervezett csoport létrehozásával vádolják. Ha bűnösnek találják őket, a két férfi, akik határozottan tagadták az ellenük felhozott vádakat, több mint tíz-tíz év börtönbüntetést kaphat.
A két Tate jelenleg házi őrizetben van Romániában, a bukaresti ügyészség augusztusban kérte az előzetes letartóztatásukat. A vádak szerint mindkét testvér legalább 35 nővel folytatott emberkereskedést.
A BBC-nek most megszólaló két brit nő nem érintett a testvérpár romániai ügyeiben, őket legalább tíz éve bántalmazta és erőszakolta meg Tate, amikor még Lutonban élt. A BBC videójában Annának nevezett asszony (nem ez a valódi neve) azt mondta, hogy 2013-ban Lutonban járt Andrew Tate-tel.
Néhány randi után ment el a férfi házába, ahol Tate állítólag egyszer azt mondta neki, azon gondolkodik, hogy megerőszakolja-e vagy sem. „Elkezdett csókolgatni (…) egyszer csak felnézett a plafonra, és azt mondta: »Éppen azon gondolkodom, hogy megerőszakoljalak-e vagy sem«. Hirtelen a semmiből csak megragadott a torkomnál fogva, az ágy hátuljához csapott, rendkívül erősen fojtogatott, majd megerőszakolt” – mondja a nő a videóban.
Arról is beszél, hogy az eset után Tate nyugtalanító szöveges és hangüzeneteket küldött neki a nemi erőszakról és a szexuális erőszakról.
„Rossz ember vagyok? Mert minél kevésbé tetszett neked, annál jobban élveztem” - írta az egyik hangüzenetben. Míg egy másik sms-ben azt: „Imádlak megerőszakolni”. (BBC)