Elon Musk törölte a bejegyzést, amiben azt kérdezte, Bident és Harrist hogyhogy nem érte még merényletkísérlet

külföld
szeptember 17., 06:18

Elon Musk törölte hétfőn azt a vasárnapi bejegyzését, amelyben azt pedzegette, vajon miért van az, hogy Donald Trumpot két merényletkísérlet is érte az elmúlt hónapokban, míg Joe Bident és Kamala Harrist egy sem.

„És még csak senki meg sem próbált Biden/Kamala ellen elkövetni egy merényletet” - írta a posztban, elgondolkodó emojit biggyesztve a mondat végére.

A poszt megjelenése után többen felszólították a Muskot, hogy törölje a bejegyzését, de ennek ellenállt, sőt egy kommentben is megerősítette, hogy az a lényeg, hogy a demokrata elnökjelöltek ellen soha senki nem próbált meg merényletet elkövetni, és nem is fognak. Musk később, miután törölte a bejegyzést, azzal védekezett, hogy a poszttal csak viccelt. A Fehér Ház felelőtlennek titulálta Musk bejegyzését.

Vasárnap a Donald Trumpot védő titkosszolgálat emberei lövéseket adtak le annak a West Palm Beach-i golfpályának a közelében, ahol a volt elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt tartózkodott, miután a közelben, egy bozótos területen egy fegyveres férfit észleltek. A férfi 250-450 méterre volt a politikustól, aki a Trump International Golf Club területén golfozott. Menekülés közben két hátizsákot és a támadáskísérletnél használt gépkarabélyt hátrahagyta. Az 58 éves Ryan Routh-ot később elfogták. (CNN)

Kiemelt videóink