Orbán: Kedden Mohácsnál tetőzik az árvíz, aztán szép lassan kivezetjük az országból

belföld
szeptember 24., 08:17

„Remélem, hosszabb ideig ma látjuk egymást utoljára” – kezdte a keddi árvízinfót Orbán Viktor. Azt mondta, az árhullám kedden Mohácsnál tetőzik, „aztán szépen lassan kikísérjük az országból”, az operatív törzs munkájára az eddigi formában holnaptól nem lesz szükség, az szűkített formában működik tovább.

photo_camera Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Orbán összegző adatokat is sorolt: 40 kilométeren alakítottak ki ideiglenes védműveket, 4,5 kilométer árvízvédelmi fal épült, 2 millió homokzsákot használtak, ez 55 ezer tonna homokot jelent. A vízügyesek 5500 kilométert gyalogoltak a védekezés alatt, ő csak 1687 kilométert tett meg, bár neki jobb dolga volt, ő mehetett autóval is.

Arról beszélt, hogy új árvízvédelmi beruházásokról akár a kihelyezett kormányülésén is beszélhetnek. Az EU árvízvédelmi segélyéről azt mondta, olyan, mint a kutya vacsorája, nem számítunk rá, de jó, ha adnak, inkább arra kell készülni, hogy csak magunkra számíthatunk.

Kérdésre Orbán megköszönte Karácsony Gergelynek az együttműködést, majd később, a jól működő dolgok között még egyszer kiemelte a főpolgármesterrel való munkát.

link Forrás

Vitályos Eszter a 444-nek a múlt héten azt mondta, az árvízi védekezést nem szerencsés politikai célokra használni. Orbánt, aki igencsak sokat posztolt a védekezésről, a nyilatkozat miatt arról kérdezték, hogy mennyire volt jó ötlet az árvizet kormánykommunikáció részévé tenni. Orbán szerint nem a kormányról szólt minden, hanem az országról, az árvizet „lehoztuk”, ő úgy érzi, „megoldotta a dolgokat”. Amúgy meg: „Olyan kevés jó hír van, örüljünk neki!” – mondta, hozzátéve, hogy az embereket tájékoztatni kellett, ezért költöttek az oldalain 30 millió forint közpénzt hirdetésre.

Müller Cecília tisztifőorvos az árvízvédelem közegészségügyi vonatkozásairól beszélt. Azok a homokzsákok, amiket nem használtak fel, minden kezelés nélkül visszaszállíthatók, de abban az esetben, ha érintkeztek szennyvízzel, veszélyes anyagként megsemmisítik őket, a homokot pedig lerakókba szállítják majd. Az ivóvízbázisok védelmével kapcsolatban azt mondta, két helyen találtak szennyeződést, Magyarországon a járványügyi helyzet stabil. Müller arra kérte a szülőket, hogy ne hagyják a gyerekeket a megmaradt árvízben pancsolni, de azt is mondta, azok, akik kiköltöztek otthonukból, csak száraz, fertőtlenített lakásba költözzenek vissza.

Kiemelt videóink