A múlt héten eldőlt, hogy október közepétől Elliott Hill lesz a Nike új vezérigazgatója és elnöke. Kinevezése amolyan corporate tündérmesének tűnhet: az idén 60 éves Hill fiatalon rövid ideig a Dallas Cowboys edzői stábjában dolgozott, majd elment gyakornokoskodni a Nike-hoz, ahol aztán több mint három évtizedet húzott le, egyre magasabbra jutva, a végén már a cég kereskedelmi vezetőjeként. 2020-ban nyugdíjba ment, de a nyugodt évek nem tartottak sokáig: visszahívták a cég élére, mivel a világ egyik legismertebb sportszergyártója váratlanul nehéz helyzetben találta magát.
Pedig első ránézésre idén minden passzolt ahhoz, hogy a Nike jó évet zárjon: az Eb és az olimpia eleve felbecsülhetetlen értékű reklámot jelent a sportszergyártóknak, arról pedig rengeteget lehetett hallani az elmúlt években, hogy a sneaker-kultúra berobbanása révén hogyan váltak a sportcipők egyszerre státuszszimbólummá, befektetési eszközzé és sokszor egyenesen luxuscikké. Csakhogy ebből a fogyasztási forradalomból a Nike, ha nem is maradt ki teljesen, de a vártnál gyengébben jött ki.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!