A versenyszerű futásnak, ahogy eddig ismertük, egy szerdai napon, február 17-én lett vége Torunban. A lengyel városban rendezett fedett pályás atlétikai viadal 800 méteres versenyét Elliot Giles nyerte 1:43:63-as idővel. A brit Gilest korábban hazáján kívül csak az elvakultabb atlétika-rajongók ismerték, 2016-os EB-bronzérme óta nem volt figyelemre méltó eredménye, és a legjobb ideje fedett pályán 1:45:46 volt.

Giles közel két másodperccel javította meg ezt az időt, megdöntötte Sebastian Coe 1983 óta fennálló brit rekordját, és egyben minden idők második legjobb idejét érte el. Nála csak az a kenyai származású, dán színekben versenyző Wilson Kipketer futott gyorsabban 800 métert fedett pályán, aki talán minden idők legjobbja volt ezen a távon.

Giles toruni futása annak ellenére is meg tudta rázni az atlétika világát, hogy az utóbbi két évben egymás után dőltek meg szakállas rekordok, és a 2021 eleji fedett pályás szezon még ehhez képest is elképesztő eredményeket hozott. Néhány nappal Giles előtt például az etióp Gudaf Tsegay két másodpercet javított a nők 1500 méteres világrekordján.

Két másodperces javulások középtávú futásban hatalmas ugrásnak számítanak. Ilyen hatalmas ugrásoknál pedig a cinikus/sokat látott sportrajongó egyből doppingra kezd gyanakodni. A koronavírus-járvány egyik mellékhatásaként 2020-ban jóval kevesebb doppingellenőrzés volt, köszönhetően elsősorban annak, hogy a máskor folyamatosan úton lévő ellenőrök az utóbbi 12 hónapban nehezen tudták felkeresni a sportolókat.

Elképzelhető, hogy a legkülönfélébb sportágakban voltak olyan sportolók, akik tiltott teljesítményfokozókkal ünnepelték, hogy nem kell hajnali négykor az ajtajukon bekopogó doppingellenőröktől tartaniuk.

Az viszont biztos, hogy a 2021 elején rekordokat döntögető atlétákat más is segítette: a csodacipő.

Hogy mi van a világ legjobb futóinak a lábán, sokáig senkit nem érdekelt. Időnként nem is volt semmi, mint például az 1960-os olimpia maratoni számát mezítláb megnyerő etióp Abebe Bikilán, vagy az 1980-as évek dél-afrikai klasszisán, Zola Buddon. A technológiai fejlődés azonban szépen lassan elérte az atlétikát is, és több szerényebb kísérlet után 2016-ban megszületett a Nike első csodacipője, a Vaporfly.

Az amerikai sportszergyártó futócipőiben korábban egyébként már létező technológiákat kombinált: egyfelől habszivacs-szerű anyagból készült, vastag talpat, másfelől ezekbe ültetve szénszálból készült lemezt. A Nike egyből „4% system”-ként reklámozta az új cipőket, és független vizsgálatok is megerősítették, hogy egy futó teljesítményét tényleg akár ennyivel is javíthatják ezek az ormótlannak tűnő, furcsa patás cipők.

Ezeknek a cipőknek azonban nem a nevük volt a legjobb reklámjuk, hanem Eliud Kipchoge. A Nike által szponzorált kenyait már azelőtt is a világ legjobb maratonfutójának tartották, hogy 2019 végén a bécsi Praterben, egy speciálisan kialakított pályán, váltott iramfutó nyulakkal bebizonyította, hogy igenis le lehet futni 42,195 kilométert kevesebb, mint két óra alatt. A Nike marketingesei zseniális médiaeseményt csináltak Kipchoge futásából, akinek a lábain a legújabb Vaporfly-modell, a Next% virított.

A világban évek óta tartó futóforradalomnak köszönhetően a futás hatalmas üzlet, különösen annak a legnagyobb tömegek által űzött, utcai változata. Így természetes, hogy a Nike először itt akarta megmutatni, milyen gyorsan lehet futni a csodacipőikben. Futás és futósztárok azonban vannak a stadionokban is, így a maraton leuralása után következhettek a rövidebb távok.

Más távokra, más felületre, más futómozgáshoz más és más fajta cipő kell a legjobbaknak. A Nike először a hosszabb távoknak állt neki, az ő csodacipőiknek köszönhetően 2020-ban a férfiak és a nők 5000-es, valamint a férfiak 10000 méteres világrekordja is megdőlt. Ezeket már nem aszfaltra kifejlesztett Vaporfly-ban, hanem Dragonfly-ban futották, Elliot Giles lábán pedig a középtávokra kifejlesztett, sci-fis külsejű szöges cipő, az Air Zoom Victory volt.

Az atlétika világának egy része már az első Vaporfly megjelenése után tiltakozni kezdett a Nike újításai ellen. Érvük egyszerű volt: ezek a cipők olyan mechanikai segítséget adnak viselőiknek, mintha rugókat szerelnének a talpukra, ez pedig nyilvánvalóan tilos.

Hosszas kéztördelés után 2020 elején az atlétika csúcsszerve, a World Athletics (WA) úgy döntött, hogy szabályozza a versenyein használható cipők talpának vastagságát. Ez utcai versenyek esetében 40, pályán 30 milliméter lett, és azt is kikötötték, hogy csak olyan cipőben lehet versenyezni, ami korábban már kereskedelmi forgalomban is kapható.

Ez a szabályozás azt jelentette, hogy minden addig bemutatott cipőt továbbra is lehetett használni. Szakértők már akkor jelezték, hogy az aszfaltra szánt cipők esetében a 40 milliméter még elfogadható lehet, de pályán az a 30 még nagyon sok újításra ad lehetőséget. Igazuk is lett, amit a legszebben a Nike sprinttávokra kifejlesztett csúcsmodellje, a Viperfly története mutatott meg.

Az amerikai cég már 2020 elején bemutatta a Viperfly-t, azt azonban máig nem szabadították rá a nagy versenyekre. A Times értesülése szerint ennek az lehetett az oka, hogy a Nike versenytársainak sikerült kilobbiznia a WA-nál, hogy ezt a cipőt addig ne engedélyezzék, amíg nem gondolják újra a sprintcipők szabályozását. A lobbizásban az a Puma járhatott élen, ami minden idők legjobb és legkarizmatikusabb rövidtávfutójának, Usain Boltnak volt a cipőszponzora. A WA-t meggyőzhette az az érv, hogy hosszú távon nem tesz jót a sportnak, ha egy Boltnál lényegesen gyengébb futó a lábára húzott csodacipőnek köszönhetően megdönti a jamaicai 100 és 200 méteres világcsúcsait.

A Letsrun nevű mértékadó futásügyi szakportál, a kevés olyan atlétikával foglalkozó sajtótermék egyike, ami nincs teljesen a nagy sportszergyártók zsebében, már a Vaporfly felbukkanása után is azzal a szalagcímmel közölt cikket, hogy Hivatalos: a Nike Vaporfly cipője és a World Athletics cipőszabályai tönkretették a maratont (legalábbis egy időre). Ebben a szerző leszögezte:

„az idők ma már szinte semmit sem jelentenek”.

Azóta a tiltakozások csak még hangosabbak és elkeseredettebbek lettek. A vita tulajdonképpen sportfilozófiai: szabad-e engedni, hogy futók olyan cipőt húzzanak a lábukra, ami mechanikai segítséget nyújt nekik a futásban? Az új cipők védelmezői szerint itt sem szabad gátat szabni a fejlődésnek, és egyébként is, a Vaporfly előtti cipők is már sokat segítettek a futóknak, még ha nem is lehetett azt „mechanikainak” nevezni. Az ellenzők szerint viszont a futás lényegét és tisztaságát öli meg, ha technológiai verseny dönti el, ki nyer. Szerintük a legjobb futónak kellene nyernie, és nem annak, akinek a cipőszponzora éppen feltalált valami új talpbetétet.

Azzal mindenki egyetért, hogy biciklibe motort rejteni csalás. Az viszont már nem volt ilyen egyértelmű helyzet, amikor a 2000-es években a híres cáparuháknak köszönhetően néhány hónap alatt úszórekordok tömegeit sikerült megdönteni. Azokat az eredményeket látva a nemzetközi úszószövetség úgy döntött, hogy szigorúan szabályozza a dresszek paramétereit.

A futásban azonban sokkal több a pénz, mint az úszásban, ezért a gyártóknak sokkal komolyabb érdekei fűződnek a technológiai újítások bemutatásához. És egyetlen úszóipari cégnek sem volt olyan ereje a piacon, mint most a Nike-nak. Az amerikai cég olyan befolyással van a WA-ra, hogy a 2022-es atlétikai világbajnokságot gyakorlatilag a főhadiszállásán rendezik meg. Nem sokkal azután, hogy a WA bejelentette a 40 milliméteres talpszabályt, a Nike egy éppen 39,5 milliméter talpvastagságú cipőt dobott piacra, ami egyből sokakban elültette azt a gyanút, hogy valaki előre súghatott nekik a nemzetközi szervezettől.

Sebastian Coe, a WA elnöke, aki korábban a Nike „nagyköveteként” is dolgozott, rendre lesöpri a csodacipők kritikusainak érveit. Amikor arról kérdezték, hogy ezek a cipők előnyhöz juttathatnak futókat a tokiói olimpián, Coe azt válaszolta, hogy

„jelenleg teljesen nyugodt vagyok ezügyben (...) szerintem nem a mi dolgunk eltaposni az innovációt”.

A Nike és az atlétika, illetve úgy általában a sport viszonyát még ellentmondásosabbá teszi, hogy az amerikai cég az utóbbi évtizedek legnagyobb sportbotrányai közül többnek is a főszereplője volt. Még akkor is kitartottak Lance Armstrong mellett, amikor már csak a vak nem látta, hogy az amerikai bringás doppingszerek segítségével nyert hét Tour de France-t. 2019-ben szintén doppingügy miatt kellett bezárni a Nike Oregon Project nevű elit futóakadémiáját, amelynek sztáredzőjéről, Alberto Salazarról szintén sokan már évek óta mondták, hogy egyszerű csaló.

Elvileg valamennyi sportszergyártó felvehetné a technológiai versenyt a Nike-val, csak az amerikai cég olyan erőfölényben van, és annyiszor bizonyította már, hogy semmilyen erkölcsi aggály nem állhat a győzelmük útjába, hogy erre belátható időn belül nem lesz esély. A Nike-nak már most is annyi szabadalma van különböző cipőtechnológiai újításokra, hogy van, aki szerint több éves előnyben vannak a versenytársaikhoz képest.

Ahogy a végül inkább dobozban tartott sprintcipő, a Viperfly esete is mutatja, a technológiai verseny könnyen az atlétika ellenségévé válhat. Usain Bolt 100 méteres világcsúcsa 2009 óta megközelíthetetlen. Ha nála gyengébb futók kéthetente gyorsabbat futnak ennél, a sportág egyszerűen érdektelenné válhat majd a nézők számára. A nézők ugyanis sportolóknak szeretnek szurkolni, nem a legmoderenebb szénszálas talpbetétnek.

„Az emberek azt mondják, hogy biztosan a cipőim miatt szerepelek jól. Ez butaság és egy kicsit sértő is”

– mondta világra szóló toruni eredménye után Elliot Giles. Az igazság azonban az, hogy az ő fantasztikus eredménye, akárcsak az utóbbi évek elképesztő világrekordjai, bizony az új csodacipőknek köszöhetőek. És ha ez még sokáig így megy, akkor egy idő után senki nem fog fantasztikus és elképesztő eredményekről beszélni, csak a cipőkről.

(A cikk egy korábbi verziójában az a tévedés szerepelt, hogy a nemzetközi úszószövetség eltörölte a cáparuhával elért rekordokat. Nem törölte el.)