Oda a fideszes többség Pest megyében, 240 milliót osztottak volna szét az utolsó percben

POLITIKA
szeptember 30., 14:22

Pest megyében a ciklus utolsó napján 240 millió forintot akart szétosztani a fideszes többség egy rendkívüli bizottsági ülésen, azonban ezt két ellenzéki képviselő megakadályozta. Szemző Áron momentumos és Fehér Zsolt jobbikos képviselő ugyanis kivonult az ülésről, így az nem maradt határozatképes.

Szemző Áron a Facebookon azt írta, a megyei önkormányzat álcivil, Fidesz-barát egyesületeknek akart kiszórni pénzt fesztiválnak és családi napnak álcázott, de lényegében önkormányzati rendezvényekre.

link Forrás

Az általunk látott előterjesztés szerint 20 pályázatot támogatottak volna.

Ezek között volt

  • a Dunakeszi Alsó Fejlődéséért Kulturális Egyesület, amely két éve szereplési lehetőséggel segítette Tuzson Bence fideszes politikus kampányát,
  • a „Jelen Vagyok” Tehetséggondozó Egyesület, amelyet Csabai Márk vezet, aki pár éve Tuzson, illetve a Fidesz választókerületi szóvivője is volt, de
  • milliókat kapott volna a Kammerer Zoltán gödi polgármester által vezetett Dunakanyar Kapuja Területfejlesztési Alapítvány is.

Mindhárom szervezet az általuk igényelt teljes támogatási összeget kapta volna meg, 12-19 millió közötti összegben.

Az előterjesztés részlete
photo_camera Az előterjesztés részlete Fotó: Pest Vármegyei Önkormányzat

A gödi önkormányzat által alapított Göd Fejlődéséért Közalapítvány is kapott volna csaknem 20 milliót.

Az új megyei közgyűlésben a Fidesznek nincs meg a többsége, a 46 mandátumból 21-et szerzett. A Momentum 10, a Mi Hazánk 8, a DK 7 képviselőt juttatott be.

Kedden lesz az alakuló ülés, a Fidesznek csak úgy lehet többsége, ha valaki vele szavaz. Ez a Mi Hazánk lehet, ugyanis Szemző szerint a Fidesz két bizottsági elnöki pozíciót is adna a pártnak annak ellenére, hogy nem ők adják a legnagyobb frakciót. Más frakcióknak nem ajánlottak egyet sem.

(Címlapi képünkön az előterjesztést jegyző Szabó István közgyűlési elnök, forrás: Pest Vármegyei Önkormányzat)

Kiemelt videóink