Cinizmus biturbó: a háborús agresszor Moszkva „elítél minden olyan akciót, amely civilek halálához vezet”

külföld
október 02., 15:57

Bő két és fél éve tart Ukrajna területén az orosz katonai agresszió. Az ENSZ adatai szerint szeptember végéig csaknem harmincezer civil halálos áldozata vagy súlyos sérültje volt a harcoknak. Az oroszok többször támadtak gyerekkórházakat, idén nyáron például néhány nappal Orbán Viktor moszkvai „békemissziója” után bombáztak egy kijevit, annak a támadásnak legalább húsz halálos áldozata volt.

Ennek fényében a cinizmus csúcsra futtatásaként értelmezhető az a nyilatkozat, amit Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője adott szerdán a közel-keleti helyzetről, ami szerinte a legriasztóbb forgatókönyv szerint alakul. Peszkov ugyanis többek között a címben idézett kijelentést tette, azt, hogy Moszkva elítél minden olyan akciót, amely civilek halálához vezet. Emellett beszélt arról is, hogy „kapcsolatban állunk a konfliktus minden résztvevőjével, továbbra is fenntartjuk ezeket a kapcsolatokat”, ami már-már olyan volt, mintha Szijjártó Pétert hallanánk a konnektivitásról beszélni.

Marija Zaharova külügyi szóvivő azt mondta, hogy mély aggodalommal figyelik az eseményeket „egy nagyszabású közel-keleti háború növekvő kockázata miatt”. Ő is, Peszkov is önmérsékletre szólította fel a szemben álló feleket, valamint arra, hogy ne hagyják tovább romlani a katonai és politikai helyzetet, és akadályozzák meg, hogy a régió egy nagy háború szakadékába sodródon bele. Mint mondta, ez a Közel-Kelet egyik országának sem áll érdekében.

Moszkva szerint a regionális helyzet általános javításának kulcsa a palesztin probléma igazságos rendezése. Nemzetközi erőfeszítéseket sürgetett annak érdekében, hogy mielőbb tűzszünet jöjjön létre a Gázai övezetben, és újraindulhasson a palesztin-izraeli konfliktus rendezése az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott határozatok keretei között, a két állam létét feltételező megoldás alapján.

Peszkov az „ukrajnai válságról” is beszélt: azt mondta, hogy Berlin nem jelezte igényét egy Olaf Scholz német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz államfő közötti, a helyzet rendezését szolgáló telefonbeszélgetésre. Szerinte Moszkvának és Berlinnek „nincsenek kézenfekvő közös témáik”, Oroszország és Németország kapcsolatai „az utóbbi hibájából a nullára redukálódtak”.