A megszorítások érintik az orvosok bérfejlesztését, lemondott az egészségügyi miniszter

külföld
október 04., 14:52

„A konszolidációs csomag jelenlegi állapota mellett nem tudom garantálni, hogy az egészségügy jó irányba halad. Vagyis abba az irányba, amit a kormányprogramban meghatároztunk. Az államháztartás konszolidációját elfogadhatatlannak tartom a szlovák egészségügy számára” - benyújtotta lemondását a szlovák egészségügyi miniszter, írja az ÚjSzó. A pozsonyi parlament által elfogadott megszorítások része, hogy a korábban beígért 9,66 százalékos emelés helyett jövőre csak 6 százalékkal emelkedik az orvosok bére. Zuzana Dolinková kijelentette:

szerinte ez veszélybe sodorhatja az egészségügyi rendszer működését.

photo_camera Fotó: ZUZANA GOGOVA/Anadolu via AFP

A pozsonyi parlament gyorsított eljárásban tárgyalta a Fico-kormány konszolidációs csomagját, aminek része többek közt

  • egy kétmilliárd eurós megszorítás,
  • illetve a tranzakciós adó bevezetése.

A kabinet szerint a intézkedésekkel 2,7 milliárd eurót spórol a szlovák költségvetés. Robert Fico kormányfő szerint a megszorításokért a korábbi kormányok a felelősek, „a konszolidáció szükségszerű volt, és ezt a koalíció mellett az ellenzék is pontosan tudta.”