Világgazdaság: Svájci–szlovák cégpáros venné át dunaújvárosi vasmű üzemeltetését

gazdaság
október 04., 20:10

A svájci Duferco és a szlovák Minerfin konzorciuma átvenné a dunaújvárosi vasmű üzemeltetését, írja a Világgazdaság. A cégpáros ellátná vasérccel és acélbugával a Liberty Steel tulajdonában lévő korábbi ISD Dunaferr-érdekeltségeket. A lap szerint a konzorcium nem akar tulajdonrészt szerezni a volt Dunaferrben, csak a Libertyhez került eszközei üzemeltetésére vállalkoznának.

A Dunaferr főbejárata  2021. augusztus 7-én.
photo_camera A Dunaferr főbejárata 2021. augusztus 7-én Fotó: Faludi Imre/MTI/MTVA

A lap azt írja, a konzorcium korábban már érdeklődött azoknál a vállalatoknál, amelyekkel Magyarországon a dunaújvárosi tevékenységhez kapcsolódóan együtt kellene működniük, ugyanebben az ügyben korábban már keresték Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert is. Az, hogy tartozás miatt felszámolást indítottak az egykori Dunaferr utódcégével, a Liberty tulajdonában álló Dunarolling Dunai Vasművel szemben, újra felkelthette az a cégek érdeklődését.

Az akkor épp csőd szélén álló, felszámolt Dunaferr hivatalosan tavaly októberben került a Liberty Steelhez. Az adófizetőknek százmilliárdos veszteséget okozó transzfer egyik fő indoka négyezer munkahely megmentése volt, a Nagy Márton vezette gazdasági minisztérium akkor „megmentési folyamatként” büszkélkedett a tranzakcióval. Ehhez képest az indiai vezetés inkább trükkös leépítésről döntött.

Kiemelt videóink