Hét embert vádoltak meg Olaszországban csalással a hibás Boeing-alkatrészek miatt indult eljárásban

külföld
október 06., 09:07

Az olasz ügyészek szombaton hét embert és két alvállalkozót vádoltak meg bűncselekményekkel, köztük csalással és a repülésbiztonsági szabályok megszegésével, miután egy olasz cég Boeingnak gyártott, feltételezhetően hibás alkatrészekkel kapcsolatos vizsgálatot folytattak le, írja a Reuters.

photo_camera Fotó: STEPHEN BRASHEAR/Getty Images via AFP

Az ügyészek az eljárást 2021 végén indították, miután a Boeing közölte, hogy a 787 Dreamliner repülőgépének egyes alkatrészei, amelyeket egy olasz Leonardo repülőgépipari konszernnek dolgozó cég szállított, nem megfelelőek. A nyomozás megállapította, hogy két olasz alvállalkozó a titán és az alumínium olcsóbb és nem megfelelő formáit használta bizonyos alkatrészek gyártásához, jelentős összegeket takarítva meg a nyersanyagköltségeken.

„Ennek eredményeképpen olyan repülőgép-alkatrészek készültek, amelyek statikai és feszültségállósági jellemzői jelentősen alacsonyabbak voltak, ami kihatással volt a repülésbiztonságra” – közölték a déli Brindisi városában dolgozó ügyészek. A közleményük az alvállalkozókat és a hét személyt nem nevezte meg.

A Reuters úgy tudja, hogy a Leonardo korábbi beszállítója, a Manufacturing Process Specification (MPS) és annak mára csődbe ment elődje, a Processi Speciali volt az a két cég, amely a vizsgálat középpontjában áll. Az MPS tulajdonosa, Antonio Ingrosso és apja, Vincenzo Ingrosso, aki a Processi Specialit vezette, a lap szerint hét személy között van, akik érintettek a vizsgálatban.

Az ügyészség szerint az ügyészekkel együttműködő légügyi szakértők legalább 4829 titánból készült, nem megfelelő alkatrészt és 1158 alumíniumból készült, szintén nem megfelelő alkatrészt igazoltak.

Kiemelt videóink