November 6-án lesz Várhelyi Olivér biztosjelölti meghallgatása

külföld

Az Európai Parlament csütörtökön véglegesítette a biztosjelöltek meghallgatásának menetrendjét – írja a Politico. Ez alapján az egészségügyért és állatjólétért felelős biztosjelölt Várhelyi Olivérnek november 6-án 18:30 és 21:30 között kell majd válaszolnia a szóban feltett kérdésekre. Meghallgatásán jelen lesz a környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági, és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési felelős bizottság is, rajtuk kívül érintettség okán jelen lesz az ipari, kutatási és energia, illetve a közegészségügyi albizottság is.

A meghallgatások előtt egy összeférhetetlenségi vizsgálaton kell átesniük a jelölteknek, amikor is az Európai Parlament jogi ügyekkel foglalkozó JURI bizottsága, amely a jelöltek nyilatkozatai alapján vizsgálja a tízezer euró fölött anyagi javakat. Ezen a vizsgálaton gond nélkül ment át Várhelyi Olivér.

Öt évvel ezelőtt egyébként nem ment zökkenőmentesen Várhelyi Olivérnek, aki akkor a bővítésért felelős biztosi portfóliót kapta meg. Az első szóbeli meghallgatásán ugyanis nem ment át Várhelyi, ezért egy második körben, írásban is kapott kérdéseket az Európai Parlament képviselőitől.

Kapcsolódó cikkek