Visszatért a Stratégiai Részleg: Orbán Balázs arról vallott, elképesztő erőkkel szemben kell tartaniuk magukat

POLITIKA
október 11., 06:50

Épp tegnap hívtuk fel a figyelmet arra, hogy nyoma sincs a Stratégiai Részlegnek, Orbán Balázs és Kohán Mátyás műsorának, amelyet utoljára akkor láthatott az érdeklődő közönség, amikor Orbán Balázs, a miniszterelnök stratégiai igazgatója arról értekezett, hogy Magyarország 1956-ból kiindulva nem csinálta volna azt, amit az ukrán elnök, aki belevitte az országát egy háborús védekezésbe.

És bár Kohán Mátyás két hete az ATV-ben még azt mondta a jellemzően 6-8 naponta érkező epizódokkal jelentkező, de mostanra már két hétnél jóval többet késő műsorról, hogy a következő részt már fel is vették (bár abban nem esett szó az ügyről), egészen tegnap este 10 óráig kellett várni az új adásra, ami ráadásul fixen nem az, amiről Kohán korábban beszélt, ugyanis a fő témája az Európai Parlamentben szerdán tartott vita volt.

Cserébe viszont a címe az lett: Közkívánatra!

A műsor elején Kohán azért szentelt egy kört ennek a témának is, mert mint mondta, „most van először adásunk Az Ügy, a turbulencia óta”, úgyhogy Orbán Balázsnak és a nézőknek is megvallotta, hogy az elmúlt időszakban Kazahsztánban volt, ahol atomnépszavazást felügyelt, és ezért nem volt idejük felvenni az adást.

Miután magára vállalta a késlekedés felelősségét, arról kérdezte Orbán Balázst, milyen tanulságai vannak szerinte az esetnek.

Orbán három tanulságot vélt felfedezni az üggyel kapcsolatban. Az első:

A legfontosabb tanulság, hogy mindig feszesen kell fogalmaznia az embernek, mert mindig lesznek olyanok, akik rosszindulatúan hallgatják, nézik ezt az adást, és rosszindulatúan hallgatják, nézik, amit az ember mond, tehát érdemes nem félreérthetően fogalmazni, ez szerintem egy fontos tanulság” - mondta, megidézve Orbán Viktor szavait, aki szeptember 27-én volt kénytelen beszélni a témáról, méghozzá így:

„Ha az ember ilyen kérdésekről beszél, akkor nagyon pontosan kell fogalmazni, és semmilyen kétséget sem szabad hagyni a saját álláspontunkat illetően. Most a politikai igazgatóm félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba”

A második tanulság a politikai igazgató szerint az, hogy „micsoda erők mozdulnak meg”.

Kiválóan koordinálva” - szúrta közbe Kohán, amire Orbán Balázs így folytatta:

„Kiválóan koordinálva, szó szerint ugyanazt mondva, szó szerint ugyanúgy kifordítva azonnal, abszurditásig elvíve az ember mondanivalóját, és nyilvánvalóan a Soros-hálózat és az általa támogatott média vezetésével, szóval elképesztő az az erő, amivel szemben tartjuk magunkat, és amivel szemben kell ezt a nemzeti politikát megvalósítani.”

Ezek után némileg bőbeszédűbben rá is fordult a harmadik tanulságra:

A harmadik tanulság szerintem az, hogy ugye ami a tegnapi vitában is látszódott az Európai Parlamentben, hogy az, hogy Magyarországnak van egy javaslata, egy szerintem életképes javaslata - természetesen lehet vitatni -, de egy életképes javaslata arról, hogy mit kellene tenni annak érdekében, hogy Európa hanyatlását, lejtmenetét meg tudjuk állítani. És ehhez bizony ki kell nyitni olyan kérdéseket, amik egyszerűen az európai liberális és mainstream politikában tabunak számítanak. És hogyha az ember ezeket a tabukat megpróbálja nyitogatni, például arról beszél, hogy lehet, hogy Ukrajna esetében rossz stratégiát követtünk... Számomra döbbenet volt látni az arcokat tegnap az Európai Parlamentben, amikor a magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy ha Ukrajnát azt szeretnénk, hogy győzzön, akkor egy rossz stratégiát követünk, és erről meg kellene próbálni őszintén beszélni, és nem tabuként kezelni, azt mondani, hogy repetitív módon ez a stratégia nagyon-nagyon jó, és mi állunk a morálisan helyes pozícióban. Persze, csak az a kérdés, hogy hogyan teszünk jót? Hogyan zárjuk le ezt a konfliktust, és hogyan történik meg ennek a konfliktusnak a lezárása, hogy az jó Európa számára is. Ezeket a tabukat aki megpróbálja ledönteni, és megpróbál arról beszélni, hogy esetleg mást kellene csinálnunk az orosz-ukrán háborúban, az ellen mindent, mindent bevetnek. Úgyhogy nyilván a következő másfél év, meg amíg ez az orosz-ukrán háború tart, addig kapaszkodnia kell mindenkinek, és nagyon nagy küzdelmekre kell számítani. Ez szerintem mindenképpen egy tanulság.

Amire Kohán Mátyás csupán annyit reagált:

„Igen, ez a feszes, pontos fogalmazás ideje lesz, ez a következő másfél év.”

A teljes adást itt lehet megnézni, nagyjából szó szerint ugyanazt az értelmezést halljuk Orbán Viktor magyar miniszterelnök helytállásáról a Európai Parlamentben, mint amikkel az elmúlt napokban is találkozhattunk kormánypárti médiumok felületein és kormánypárti elemzők szájából.

link Forrás