Monet-kiállítás: Budapest új attrakciója olyan, mint Joker arca, amit az égő Louvre lángjai világítanak meg

Lenyűgöző kortárs műalkotást tekinthet meg mostantól Budapesten az, aki nem sajnál 6500-10000 forintot az ilyesmire. Ez a lenyűgöző kortárs műalkotás a következő kérdéseket teszi fel:

Mi az, hogy múzeum? És mi az, hogy kiállítás?

A válasza pedig kábé az, hogy

Egyfajta egérfogó, de kistermetű rágcsálók helyett influenszereknek.

A komoly kérdések ellenére igen vicces kiállítás azonban nem valamelyik fővárosi galériában, hanem a Puskás Stadion melletti BOK-csarnokban látható, a címe meg az, hogy Claude Monet - The Immersive Experience.

Én a VIP-megnyitó után néztem meg ezt a vizuális szupenovát, ezért az átlagos látogatóhoz képest abban a plusz élményben lehetett részem, hogy a csarnok ajtaján belépve pár másodpercen belül fizikailag bizseregni kezdett a testem az érzéstől, hogy egy plázában vagyok, pedig jól láttam, hogy nem ez a helyzet. A megoldásra Kristóf fotóriporter világított rá a büféasztal előtt: rajtunk, egy rádiós kollégán és a Borbély Alexandra - Nagy Ervin duón kívül mindenki influenszer volt.

A Monet-kiállítástól azt vártam, hogy olyan lesz, mint azok az ezredforduló óta annyira népszerű, látványos utazó produkciók, amelyek ahhoz a közönségréteget vonzzák be, amelyik úgy érzi, hogy egy magára adó embernek néha illik elmennie kiállításra, de a galériákat és múzeumokat olyan pusztítóan unalmasnak és kellemetlennek képzelik, mint egy katolikus mise közben elvégzett gyökérkezelést.

De ez sokkal radikálisabb minden általam látott elődjénél!

Az első szekció finom, száraz humorral előadott múzeumparódia. Minden majdnem pont úgy néz ki, mintha egy nagy múzeum Monet-kiállításának elején járnánk: a falakon a Mester életét, utazásait és kedvenc festészeti technikáit bemutató tablók olvashatók. Csak éppen AI írta az összes szöveget, kezdve azzal, hogy

A táj elbűvölte őt és arra késztette, hogy megörökítse.

Ábrándozva léptem be a második terembe: a hátracsavart kezű Monet-t két jegenye lökdöste oda az összecsukható festőállványhoz, amit épp akkor állított fel egy teletetovált tündérrózsa, ellentmondást nem tűrő mozdulattal nyújtva egy ecsetet a menekülni próbáló művész felé. De a második terem valósága sokkal nagyobbat ütött az álmodozásnál.