A britek vezetik az Oroszország elleni proxy háborút Putyin londoni nagykövete szerint

külföld
október 20., 16:50

Oroszország londoni nagykövete szerint az országa proxy háborúban áll Nagy-Britanniával. Andrej Kelin erről a BBC-nek adott interjújában beszélt, az Egyesült Királyság kormánya által vezetett proxy háborúnak minősítve az ukrajnai háborút, ahol „brit fegyverekkel orosz katonákat és civileket ölnek meg”.

Kelin azt mondta az interjúban, hogy az orosz csapatok napról napra egyre nagyobb területet hódítanak meg. „Ennek a szakasznak a vége Ukrajna végét fogja jelenteni” - fenyegetett. Bár Ukrajna folytatja a harcot, szerinte „az ellenállás egyre gyengébb”.

link Forrás

Kelin volt az, akinek még 2022-ben szintén egy BBC-interjúban az arcába olvasták a Bucsában és máshol elkövetett orosz háborús bűnöket, amir annyit reagált, hogy „az interneten mindenfélét meg lehet találni”, ő pedig komoly ügyekről szeretne beszélni, nem ilyenekről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.