Kisiklott egy mozdony a Keleti pályaudvaron

közlekedés
október 21., 10:17

„Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett” – írja Facebook-posztjában Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

Közleményét azzal folytatja, hogy „a baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt”, de mint írja, „a két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük”.

Hegyi azt írta, a jelenlegi baleset okait „alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében”. Hogy mi, arról egy fotót is mellékelt, amin leírása szerint azt látni, hogy „eltört a csúcssín”.

Mármint ez:

photo_camera Fotó: MÁV

„Az utasnak azonban nem is ez a fontos, hanem az, hogy biztonságban és a tervezett időben juthasson el az úticéljába. Ezen dolgozunk” – írta Hegyi, aki szerint ezért hoztak már korábban döntést arról, hogy jövőre végrehajtják a Keleti-programot, amiben ígérete szerint a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják. Ezen a ponton megjegyezte:

„Előre jelzem, hogy a komplex munkálatokhoz egy időre a pályaudvar forgalomból történő kizárására is szükség lesz!”

Bejegyzését azzal zárta, hogy „addig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel teszünk azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen”, és kollégái „ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál”.