Vitézy szerint nem hiteles, amit Csárdi előad

POLITIKA
október 21., 10:38

„Csárdi Tóni a kampányomat mindvégig támogatta, ő volt az egyetlen Tóni, aki ezt tette”- reagált Vitézy Dávid arra, hogy Csárdi Antal arra hivatkozva lépett ki az LMP-ből, hogy egzakt bizonyítékát látta annak, hogy Rogán Antal, Vitézy Dávid és Ungár Péter egyeztetik a kampánystratégiát. Csárdi a 444-nek arról beszélt, az egyeztetés azelőtt történt, hogy Vitézy hivatalosan is az LMP jelöltje lett volna.

Vitézy a Magyar Hangnak azt írta, országos pártpolitikában nem akar részt venni, és a „pletykálkodáson, hazudozáson, jólértesültséget álcázó áruláson” és a folyamatos kavaráson alapuló ellenzéki virtusból ki akar maradni.

Vitézy szerint Csárdi volt az egyike azoknak, akik rábeszélték az LMP-vel való együttműködésre jóval a párt hivatalos döntései előtt.

Csárdi a 444-nek adott interjúban ezzel kapcsolatban arról beszélt, ő a sajtóból értesült arról, hogy Vitézy lehet a jelöltjük. „Amikor a pletyka fenntartotta magát, rákérdeztem erre Péternél, aki (január elején) szervezett egy találkozót Vitézyvel, aki meggyőzött a várospolitikai elképzeléseiről.”

Vitézy szerint Csárdi Szentkirályi visszalépése után két nappal is „ott izgult és drukkolt” az eredményvárón.

„Finoman szólva sem hiteles tehát az, amit most, öt hónappal később, nyilvánvalóan a 2026-ra megindult országos pártpolitikai helyezkedés részeként előad.”

Vitézy sok sikert kívánt Csárdinak és Hadházy Ákosnak - illetve más, egyéniben győztes fővárosi országgyűlési képviselőnek - „a Duna-párt, vagy ki tudja milyen nevű új ellenzéki mozgalmuk megalapításához”.

Vitézy Dávid
photo_camera Vitézy Dávid Fotó: Kovács Bendegúz/444

Csárdi és Hadházy is azt mondta, nem tudnak ilyen szervezkedésről, ugyanakkor Hadházy a Válaszonline-nak adott interjúban azt mondta, pártot alapítani nem bűn, de „csak akkor érdemes csinálni, ha megvannak a feltételei, meg ha szükség van rá.

Hadházy egyébként úgy gondolja, ha valós a Csárdi által látott bizonyíték, Vitézynek nincs helye a magyar politikában.