„A forradalmunk és szabadságharcunk eszményei és értékei arra köteleznek bennünket, magyarokat, hogy olyan Európai Unióért, és benne egy olyan magyar államért dolgozzunk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja az európai és a magyar polgárokat” - mondta a Rákóczi Szövetség 1956-os emlékünnepségén az Országgyűlés elnöke. Kövér László a Bem-szobornál mondott ünnepi beszédet, amiben többek közt arról beszélt, hogy a magyarság 1956-os forradalma azt üzeni a XXI. századi Európa nemzeteinek, hogy „a népakaraton nyugvó állami szuverenitásból sem a népakarat, sem az állam, sem annak szuverenitása nem vonható ki, mert ellenkező esetben a demokrácia leépülése, anarchia, majd diktatúra és kiszolgáltatottság vár Európára.”
„Ha ezt az üzenetet Brüsszel mai vezető bürokratái képtelenek megérteni, akkor az Európai Unió sírásóiként kell majd hamarosan elszámoljanak több száz millió becsapott európai polgárral”
- tette hozzá. Kövér szerint az árulók „idegen érdekek kiszolgálóiként próbálták, és próbálják ma is meghamisítani az ötvenhatos forradalom szellemiségét és eszmei hagyatékát.” Az idegen elnyomásnál csak egy utálatosabb van: az idegen elnyomók magyar cselédei. Majd üzent Magyar Péternek:
„1956 eszményeinek mai elárulói el akarják lopni a nemzet közkincsévé vált lyukas zászlót, hogy azt a saját kicsinyes érdekeiknek, illetve megbízóik birodalmi ambícióinak eszközévé tegyék.”
Az MTI beszámolója szerint ezt követően a házelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy
a mai fiatalok „kimondhatják azt, hogy a háború nem béke; kimondhatják, hogy az apa férfi és az anya nő; kimondhatják, hogy Magyarország a magyaroké és Európa az európaiaké; és azt is kimondhatják, hogy Isten, áldd meg a magyart!”