Varga Mihály volt szobatársa szerezte meg a svábhegyi nővérszállót

gazdaság
október 24., 13:32

Az mfor.hu kiderítette, hogy ki az, aki még tavaly decemberben 730,2 millió forintért megvehette a Svábhegyi Gyermekkórház egykori nővérszállóját, ami a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciával szomszédos telken áll a XII. kerületben. Az új tulajdonos az a Szabó Zoltán, aki Varga Mihály miniszter kollégiumi szobatársa volt, és Garage kft. nevű cégén keresztül korábban olyan nagy NER-es negbízásokat kapott, mint a Millenáris Széllkapu projekt vagy a Pénzügyminisztérium várbeli épületének átalakítása.

Szabó cége, a Garage Kft. igazi különlegességhez jutott hozzá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által nyílt liciten. Igazából meglepő, hogy nem volt nagyobb verseny az 5500 négyzetméteres, osztható telken álló, 1100 négyzetméter hasznos alapterületű, az 1930-as években szállodának épült, felújítandó épületért. Hiszen a Svábhegyi építési telkek négyzetméterára a szabadipiacon 250 ezer forint körül kezdődik, és itt a közvetlen környéken jelenleg négyzetméterenként 400 ezer forintra, összességében pedig 1,3 milliárdra tartanak egy ennél jóval kisebb, 3278 négyzetméteres építési telket.

Ez persze nem üres telek, hanem áll rajta egy felújításra szoruló, cserébe igen szép és egyedi épület. A ház 1935-ben szállodának épült, és régóta állami tulajdonban van. Az állami vagyonkezelő hosszú ideje próbálta eladni, de ez nem sikerült, pedig többször is meghirdették a múltban. 2014-ben például 400 milliós induló licitáron nem jelentkezett rá senki. A régóta enyésző épületet 2010-ben betették abba a csomagba, amiből Sólyom László rezidenciát választhatott. De a magas felújítási költség miatt Sólyom nem ezt választotta. Az állami vagyonkezelő utána azt tervezte, hogy előbb felújíttatja, majd átadják valamilyen állami szerv székhelyének, de ebből sem lett végül semmi.

Varga Mihály a Magyar Narancsnak maga beszélt arról, hogy Szabó Zoltán az egyetemi szobatársa volt.

Szabó cége a korábban említett két NER-es óriásprojektben annak a West Hungária Baunak volt a konzorciumi partnere, amely a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila érdekeltsége. A várbeli pénzügyminisztériumi épület felújítása jelenleg 61 milliárdos költségnél tart. A WHB-Garage duó a megbízást a Varga vezette Nemzetgazdasági Minisztérium leányvállalatától, az NGM Tér6 Lebonyolító és Beruházásszervező Kft.-től nyerte el. A Millenáris Széllkapu fejlesztést, aminek az ára menetközben drágult 8,5-ről 10,6 milliárdra, személyesen Varga prezentálta a nyilvánosságnak mint a kerület akkori orszásgyűlési képviselője.