Végrehajtói irodát nyit egy KDNP-s képviselő fia

belföld
október 24., 06:28

Földi László KDNP-s országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, hamarosan saját irodát nyithat – írj a HVG.

„Leszögezném, hogy fiam, dr. Földi Márton, aki már felnőttként természetesen külön háztartásban él, szakvizsgázott jogász, s már korábban is pályázott önálló bírósági végrehajtói helyre” – így reagált Földi László a hvg.hu megkeresésére, és hozzátette: „Mint minden, egészségesen gondolkozó apa, örülök, ha bármelyik gyermekem sikereket ér el.”

photo_camera Földi László Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Összesen tizenöt pozíciót hirdettek meg, ezek közül több is azután üresedett meg, hogy vádat emeltek a Schadl-ügy érintettjei ellen. Földi László a HVG-vel azt közölte, büszke a fia sikerére.

A végrehajtói kinevezésekről pályázati úton döntöttek, a kiírás szerint azok jelentkezhettek, akik egyetemi jogi végzettséggel és legalább kétéves gyakorlattal rendelkeznek, valamint letették a végrehajtói szakvizsgát is. Büntetett előélettel senki sem kaphatott kinevezést.

A 15 kinevezett személy némelyikét viszont a HVG információi szerint csodálkozva fogadta a szakma, mert volt, aki „jelentős végrehajtó-helyettesi tapasztalattal sem” jutott lehetőséghez.

A lap úgy tudja, a KDNP-s politikus fia várhatóan abban a szigetszentmiklósi körzetben nyithat majd irodát, ahol korábban a Schadl-ügy egyik vádlottja dolgozott. Abban a körzetben, ahol 2020-ban 173 millió forint volt a korábbi iroda adózott eredménye, 2021-ben pedig 198 millió forint. A nyereséget ebben a két évben osztalékként teljes egészében kivette a később vádlottá váló tulajdonos.