Az izraeli hadsereg (IDF) szombaton kora hajnalban közölte, hogy katonai célpontok elleni csapásokat hajtott végre Iránban, válaszul a perzsa állam hónapok óta tartó Izrael-ellenes támadásaira. Az IDF közleménye szerint Izraelnek „joga és kötelessége” válaszolni a Teherán és megbízottjai által elkövetett támadásokra, ennek érdekében „védelmi és támadó képességeiket teljes mértékben” mozgósították, idézi a Reuters az IDF tájékoztatását.
A helyzet egyértelműen a közel-keleti válság további elmélyülését jelzi, noha a támadás mértéke egyelőre nem világos. Izrael korábban azt közölte, a támadásai katonai célpontok ellen irányultak, amit szombat hajnalban Irán is megerősített. A BBC azt írja, az iráni légvédelmi erők közleménye szerint Teherán, Khuzestan és Ilam tartományokban lévő támaszpontokat támadtak meg. Állításuk szerint a támadásokat sikeresen elhárították, de egyes helyszíneken „korlátozott károk” keletkeztek.
Az IDF szombat hajnalban bejelentette, befejeződtek az iráni katonai célpontra mért, célzott csapások.
„Repülőgépeink biztonságban hazatértek.”
Az IDF azt állítja, hírszerzési információk alapján hajtotta végre a szombati légicsapásokat Irán ellen. Rakétagyártó létesítményeket támadtak, illetve csapást mértek föld-levegő rakétatelepekre és más légi kapacitásokra, melyek korlátozták Izrael mozgásterét.
Izrael szerint Irán áprilisi és októberi támadásai, valamint a térségbeli szervezetek támogatása „aláássa a regionális stabilitást és biztonságot, valamint a globális gazdaságot”.
A légicsapások miatt Irán lezárta légterét, és további értesítésig minden járatot töröltek.
Szíriából is jelentettek robbantásokat, de Izrael nem vállalta a felelősséget ezekért a támadásokért. A szíriai légvédelmi erők elfogták és lelőtték a rakétákat, jelentette a Reuters és az AFP hírügynökség a szíriai állami médiára hivatkozva.
Az iráni állami televízió szerint több erős robbanás hallatszott a főváros, Teherán környékén. A félhivatalos iráni média szerint a közeli Karadzs városában is robbanásokat hallottak.
A félhivatalos Fars hírügynökségre hivatkozva a Spiegel is arról írt éjjel, hogy Teherántól nyugatra és délnyugatra több katonai támaszpontot is támadás ért. A CBS News és az ABC News amerikai műsorszolgáltatók arról számoltak be, hogy iráni nukleáris vagy olajipari létesítmények nem voltak a célpontok között.
A Tasnim iráni hírügynökség azt közölte: „egyelőre nem érkezett jelentés arról, hogy rakéták vagy repülőgépek hangját hallották volna Teherán egén”. Az állami televízió meg nem nevezett iráni hírszerzési tisztviselőket idézett, akik szerint a hangos robbanások eredete „az iráni légvédelmi rendszer aktiválódása lehet”. A Tehran Times a Twitteren arról ír, hogy a város nyugati részén hallható robbanások hangjai és a terjedő pletykák ellenére a helyzet Teheránban normális.
A Biden-kormányzat szerint Izraelnek joga van megvédeni magát és válaszolni az október eleji támadásokra, azonban Joe Biden közölte, nem támogatna egy olyan támadást, ami iráni nukleáris létesítményeket célozna.
Joe Biden attól tart, az tovább eszkalálná az amúgy is kiszélesedő konfliktust. Korábban arra is utalt, hogy az Egyesült Államok nem támogatna olyan csapást sem, ami az iráni olajipari infrastruktúrát célozza. A hónap elején azt mondta, ha Izrael helyében lenne, más alternatívákon gondolkodna.
Közben az Egyesült Államok felszólította Iránt, hogy ne torolja meg a csapásokat. Meg nem nevezett magas rangú kormányzati tisztviselők közölték, „ha Irán a válaszlépések mellett dönt, mi készen állunk, és ennek következményei lesznek Iránra nézve.” Hozzátették, ezt nem szeretnék, az Irán és Izrael közti harcnak véget kell vetni.
A támadás után, szombat hajnalban Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter beszélt izraeli kollégájával, Yoav Gallant védelmi miniszterrel - mondta két védelmi tisztségviselő a CBS Newsnak.
Az Egyesült Államokat Izrael értesítette az iráni célpontokra mért csapások előtt, de nem vett részt a műveletben - mondta éjjel egy amerikai tisztviselő a Reutersnek.
A brit kormányszóvivő azt közölte, támogatják Izrael önvédelemhez való jogát, és hogy a nemzetközi humanitárius joggal összhangban megvédje magát. „A további eszkaláció senkinek sem áll érdekében.”
Az iráni hatóságok többször figyelmeztették Izraelt, hogy bármilyen Irán elleni csapást erőteljesebb megtorlással válaszolnának.
Irán október 1-jén fél éven belül a második ballisztikus rakétatámadást hajtotta végre Izrael ellen, mintegy 200 ballisztikus rakétát lőttek ki a zsidó államra.
(Éjjel publikált cikkünket a hajnali fejleményekkel frissítettük.)