Valóban Vertán György lakásában lakik Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin. Ezt maga Vertán György erősítette meg a 444-nek. Az említett lakás az Alkotmány utca 10-ben van.
A lakást Magyar Péter említette vasárnap, mikor arról beszélt, Kubatov Gábor a vele jó kapcsolatban lévő Vertán közreműködésével „fizeti ki” Vogel Evelint és Varga Juditot. Előbbinek havi 5 millió forintot és egy lakást biztosítanak.
Vertán György ezzel kapcsolatban azt írta, „Vogel Evelin több mint tíz éve a barátom. Ahogy az elmúlt években különböző módon, úgy éppen most is segítem őt. A segítség abból áll, hogy jelenleg egy tulajdonomban álló lakásban lakhat átmenetileg, néhány hónapig, míg az egyébként üresen állna. Pénzbeli juttatást viszont tőlem soha nem kapott. A politikai tevékenységéhez és a magánéleti ügyeihez sem a Tisza Párt alakításakor, sem később semmilyen közöm nem volt.”
Elárulta azt is, hogy Varga Judit szeptember óta dolgozik a Tigra Kft-nél, és „nagyra becsült munkatárs.” A feladata a cég külföldi piacokra juttatásának feltérképezése és szervezése, amiért fizetést kap.
Azt írta, magánemberként és cégvezetőként is a tisztességes és becsületes eljárások híve volt. „Ennek jegyében kezelem a személyem ellen elkövetett támadást is.”
„Magyar Péter hazug sejtetéseit határozottan visszautasítom” – írta az egykori igazságügyi miniszter a 444-nek, kérve, hogy változtatás nélkül közöljük mondandóját.
A Tisza Párt elnöke többek közt azt állítja, hogy volt barátnőjét, Vogel Evelint fideszes körökből fizetik, egyúttal zsarolás miatt feljelentést is tesz ellene.
Egy kollégiumi fénymásolóval indított, mára az államhoz bekötött milliárdos. Vertán György nagyvállalkozót Magyar Péter azzal vádolta meg, hogy fideszes körök megbízásából Vogel Evelint és Varga Juditot is segíti – egyiküket pénzzel és lakással, a másikukat állással.