Kíváncsi volt, mit tud a kocsi – luxus Mercedest tört össze a kecskeméti gyárlátogatáson egy 28 éves egyetemista

belföld
november 18., 14:25

Egy kecskeméti autógyári üzemlátogatásra érkezett egyetemista csoport egyik tagja egyszer csak leszakadt a többiektől, és úgy döntött, egymaga fedezi fel a terepet.

Ezután pont azt történt, amire számítani lehet, ha az ember filmvígjátékot néz vagy újságcikket olvas.

Addig-addig sétált, amíg el nem jutott az utómunkára váró autók parkolójába. Itt kiszúrt egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG-t, aminek az induló ára bőven 20 millió forint fölött van (extrák nélkül). Ahogy a vígjátékokban kell, az autó nyitva volt, az anyósülésen ott volt a slusszkulcs.

Innen még nyilvánvalóbb, mi történt: úgy döntött, megy egy kört a luxusautóval. Előbb az üzem belső területén, majd felhajtott a sorompóval lezárt tesztpályára is, ahogy utólag mondta: kíváncsi volt, mit tud a kocsi.

Többet tudott, mint ő: az egyik kanyarban az önjelölt tesztpilóta lesodródott, és az árokba borult (mint később kiderült, ezekben a kocsikban még nincs leszabályozva a végsebesség, mivel még folyamatban van a gyártásuk). Az autó totálkárosra tört, ami 40-50 millió forintos kárt jelent a rendőrségi közlemény szerint.

A balesetet sérülésmentesen megúszta, de a rendőrök előállították, és jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ha a kárt is meg kell fizetnie, alighanem szüksége lesz jó néhány diákhitelre.