Meghalt Edith Piaf legendás barátja, a Non, je ne regrette rien zeneszerzője

95 éves korában meghalt Charles Dumont, a francia sanzon legendája, akiről hatalmas életműve ellenére szinte mindenkinek egyetlen dal, Édith Piaf utolsó nagy slágere, a Non, je ne regrette rien ugrik be.

Dumont 1929-ben született, trombitásnak készült, és amikor éppen beindult a karrierje, egy elrontott mandulaműtét miatt húszéves korában örökre abba kellett hagynia. De nem esett össze, mert egy orgonista ismerőse meggyőzte, hogy váltson zongorára. Egy év alatt rájött, hogy az igazi pályája a zeneszerzés. A karrierjét két nagy találkozás határozta meg: az ötvenes évek elején ismerte meg Michel Vaucaire szövegírót, aki éppen hasonszőrű zeneszerzőt keresett. Már egy rakás sanzont írtak együtt a kor nagymenőinek, amikor 1960-ben összehoztak egy újabbat, Non, je ne trouverai rien - Nem, nem fogok semmit találni - címmel, amit a kor egyik népszerű énekesnőjének, Rosalie Dubois-nak szántak. Vaucaire-nek azonban az az ötlete támadt, hogy mi lenne, ha az akkoriban éppen visszavonult életet élő legendának, Piafnak próbálnák elpasszolni a dalt, ezért átírta a szövegét. A címe ekkor lett Non, je ne regrette rien, vagyis Nem, nem bánok semmit sem.

De a duónak nem volt könnyű dolga, Piaf ugyanis hírhedten dívás természetű volt. Miután megkeresték azzal, hogy mutatnának neki valamit, az énekesnő háromszor utasította el a találkozót, azt üzenve vissza, hogy Dumont általa ismert dalai az ő szintje alatt vannak. A legendássá vált eseményre végül 1960 október 24-én került sor, miután a két szerző úgy cselezte ki a dívát, hogy miután jóban lettek a házvezetőnőjével, Danielle-lel, megbeszélték vele, hogy ezen a napon meglepik Piafot a sztár párizsi lakásán. Piaf éktelenül feldühödött, ezért előbb egy teljes órán át várakoztatta a két zeneszerzőt a nappalijában, majd durva hangon beszélt velük, azt állítva, hogy halálosan fáradt, de végül belement, hogy egy, de csak egyetlenegy dalt megmutassanak neki a nappaliban álló zongorán. A rettegő Dumont odaült, és eljátszotta, halkan énekelve hozzá a szöveget, majd hosszú, néma csönd támadt. "Elénekelné még egyszer?" - kérdezte ekkor Piaf éles hangon. Dumont remegő kézzel újra belevágott, de még a felénél sem tartott, amikor Piaf megállította és kiabálni kezdett: "Csodálatos! Erre a dalra vártam. Ez lesz a legnagyobb sikerem. Már a következő koncerten elénekelem az Olympiában." Piaf ugyanis ekkor vállalt be több fellépést a legendás, de éppen súlyos anyagi gondokkal küzdő koncerthelyszínen, hogy jó bevételt generáljon nekik. Piaf annyira fellelkesült, hogy ott helyben megjósolta Dumont-nak: "Ezt a dalt mindenki megismeri a világon. Mindig magával fog maradni és végigkíséri az életét."

Így is lett.

A két művész a viharos találkozó után annyira összebarátkozott, hogy Dumont a következő 3 évben nagyjából 30 számot írt Piafnak, és volt olyan dala, amit közösen adtak elő. Például a Les amants-t, a Szeretőket:

A súlyosan alkoholista Piaf azonban 1963-ben májrákban meghalt.

Charles Dumont évekig csak szédelgett a veszteségtől, majd előbb filmzenéket írt, tévésorozatokhoz, de két zseniális Jacques Tati-filmhez is, aztán találkozott Sophie Makhno szövegíróval, újrakezdte dalszerzői karrierjét, majd a hetvenes években újra kiállt a színpadra, és énekelni kezdett. Egy évtizeden át volt igen népszerű énekes, a legnagyobb slágere a szex utáni melankolikus cigizésről szólt:

Öregkorában még egyszer elérte a világsiker, amikor Barbra Streisand népszerűvé tette az egyik számát, a Falat, amit a berlini fal hírének hallatán írt még Piafnak, de más francia énekesnek korábban nem akart odaadni. Ezt:

Streisandnak angol verziót is írtak belőle, az is nagy siker lett: