Összecsapások törtek ki a grúz (georgiai) parlament előtt tüntetők és a rendőrség között szombaton éjszaka a fővárosban, Tbilisziben. Ez volt a tiltakozások harmadik estéje. A rendőrök csak vasárnap reggel tudták kiszorítani a tüntetőket a parlament épülete előtti térről. A tüntetők később a fővárosi Tbiliszi Állami Egyetem közelében alakítottak ki útakadályt.
Már az október 26-i parlamenti választások is felkorbácsolták az indulatokat. A hivatalos adatok szerint a választást az eddig is kormányzó Grúziai Álom nyert meg, de az eredményt az ellenzék vitatja. (Orbán Viktor viszont egy gyors látogatással igyekezett kiállni a Grúziai Álom mellett.) A második helyen végzett ellenzéki párt, a Koalíció a Változásért szerdán nyilatkozatban mondott le képviselőinek mandátumáról a törvényhozásban azzal a céllal, hogy „delegitimálják” a parlamentet. Az államfő Szalome Zurabisvili sem ismeri el az eredményt.
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogadott el, ebbenelítélik az EU-tagjelölt Grúziában október 26-án tartott parlamenti választásokat, amiért azok nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek, és amelyek hozzájárulnak az ország folyamatos demokratikus visszalépéséhez. És elítélték Orbán látogatását is.
Ezután Irakli Kobahidze kormányfő bejelentette: a kormány 2028 végéig felfüggeszti az európai uniós csatlakozásról szóló tárgyalásokat, és visszautasítja az uniós támogatásokat.
A tömeges tiltakozások ezután indultak el.
Az új parlament arról is döntött, hogy december 14-én új államfőt választanak. Az eddigi elnököt, Szalome Zurabisvilit 2018-ban hatéves időtartamra választották meg a polgárok közvetlen szavazással. A kaukázusi országban a mostani lenne az első alkalom, hogy nem általános választáson vagy népszavazáson választják meg az államfőt, hanem egy 300 választópolgárból álló kollégium döntene róla.
Zurabisvili azt mondta, hogy nem hajlandó távozni, mert „nincs legitim parlament, ebből fakadóan egy illegitim parlament nem választhat új államfőt. Így nem kerülhet sor új elnök beiktatására, és a mandátumom érvényben marad mindaddig, amíg egy legitim módon megválasztott parlament meg nem alakul”. Az államfő az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva közölte: Grúzia épp egy "kvázi orosz állammá" alakul át.
Irakli Kobahidze miniszterelnök vasárnap dicsérte a rendőrséget, amiért fellépett a tiltakozókkal szemben, akik szerinte külföldi utasításra cselekedtek az állam biztonságának aláásása érdekében. "Az erőszakos csoportok és külföldi instruktoraik által tegnap alkalmazott legsúlyosabb szisztematikus erőszak ellenére a rendőrség magasabb színvonalon cselekedett, mint az amerikai és az európai, és sikeresen megvédte az államot az alkotmányos rend megsértésének újabb kísérletétől" - idézte az MTI a miniszterelnök sajtótájékozatóját. Kobahidze visszautasította Washington szombati bejelentését is, amelyben felfüggesztette a Georgiával kötött stratégiai partnerséget. Kobahidze azt mondta, hogy ez "átmeneti esemény" Donald Trump megválasztott elnök hivatalba lépése előtt.