Több mint 300 ezer szerződéses katona kiképzése zárult le az elmúlt időszakban, akiket rövidesen bevethetnek az ukrajnai „különleges hadműveletben” írta a Krasznaja Zvezda című lapban Ivan Buvalcev, az Orosz Föderáció fegyveres erőinek illetékes parancsnoka. A Meduza híre szerint nem egészen egyértelmű, hogy milyen időszakra vonatkozóan jelölte meg a számot a főtiszt, de a szövegkörnyezet alapján minden bizonnyal csupán a 2024-es évről van szó.
A bevezetett kiképzési szisztéma hatékonynak bizonyult Buvalcev szerint. Az erre a célra létrehozott ezredekben kifejezetten olyan katonákat készítenek fel a háborúra, akik önként jelentkeztek arra, hogy részt vehessenek az ukrajnai műveletekben.
Szergej Sojgu korábbi orosz védelmi miniszter még 2023 októberében jelentette be, hogy 9 ezredet szerveztek meg, amelyben a háborúra készülő katonák kiképzése zajlik. Akkor azt állította, 2023-ban több mint 355 ezer „újonc” kötött szerződést a fegyveres erőkkel. Dmitrij Medvegyev, a nemzetbiztonsági tanács nagyotmondásairól elhíresült elnökhelyettese idén nyáron arról beszélt, hogy az év első felében további 200 ezer szerződésessel bővült az állomány. (via Meduza)