5 szülésznő ellen nyomoztak 2 éven át, 8,4 millió forintnyi hálapénzre bukkantak

belföld
december 02., 11:34

Egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni főosztálya – olvasható a Police.hu-n. A nyomozás adatai szerint az érintettek legális jövedelmükön felül alkalmanként 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért a kismamáktól, illetve azok családtagjaitól. Hogy a bűncselekményeket leplezzék, egyéni vállalkozói jogviszonyt létesítettek, amelynek keretében szülésre felkészítő konzultációt tartottak, amelyekért 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeget számláztak. Az őket előzetes konzultációra felkérő kismamák szüléseinek levezetésében akkor is részt vettek, ha az nem az ő munkaidejükre esett. A hálapénzt számláikra utaltatták, az összeg a konzultációs díj többszöröse volt.

Az 5 nő összesen 113 rendbeli bűncselekményt követett el, a valótlan tartalmú számlák összesen 8,4 millió forintra rúgtak. A több mint 2 évig tartó nyomozás után a főosztály munkatársai 2024. november 26-án „üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett” megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a szülésznőket, akik szabadlábon védekeznek.