Hihetetlen higiénés körülmények az Országos Mentőszolgálatnál: ötven emberre egyetlen vécé jut

belföld
december 02., 08:23

Több mint két hónapja méltatlan körülmények között dolgoznak a mentésirányítók az Országos Mentőszolgálatnál, írja a Népszava az ott dolgozók állításai nyomán. Az mentésirányításnál egyetlen működőképes vécé van, a közelmúltig férfiak és nők közösen azt az egy mozgássérült mosdót voltak kénytelenek használni.

A jelenségről november végén már dr. Kunetz Zsombor, a Röntgen blog szerzője is posztolt a Facebookján. Neki egy mentőszolgálati dolgozó azt írta: „A budapesti ics-ben hónapok óta nincs wc, mosdó, zuhanyzó (ami 24 órás munka alatt néha hasznos), de kezet sem lehet mosni már sehol, sem fogat”, és arról is írt, hogy az a helyiség a minimális higiéniai körülményeknek sem felel meg. [Az ics az irányítócsoport rövidítése, ők veszik fel a mentőkhöz átkapcsolt 112-es hívásokat, és küldik ki a mentőket.]

A Népszavának egy dolgozó azt is megemlítette, hogy a vizesblokk meghibásodása miatt olyan bűz van az épületben, hogy „a mentésirányítás helyiségeibe vezető ajtókat, amelyeken egyébként csak mágnes kártyával lehet túljutni, ki kell támasztani, hogy legyen frissítő légmozgás”.

A lapnak az Országos Mentőszolgálat vezetése elismerte az áldatlan állapotokat, bár megjegyezték, hogy a vizesblokkokkal kapcsolatos első problémák jelentkezését követően folyamatosan igyekeztek a hibákat elhárítani, és „a mosdók ezt követően átmenetileg használhatóvá váltak, de sajnos később újra jelentkeztek a hibák”.

Azt is hozzátették, hogy „a korlátozottan használható vizesblokkok kiváltására” mobil vécéket is telepítettek – a dolgozók szerint a garázsszintre –, valamint hogy az egy szinttel lejjebb található öltözők vizesblokkjait is használhatják a mentésirányításban dolgozók.

Mobilvécék az Országos Mentőszolgálat garázsszintjén
photo_camera A „korlátozottan használható vizesblokkok” kiváltása
Fotó: Kunetz Zsombor Facebook-oldala