„A Felső-ausztriai Tartományi Bűnügyi Hivatal felkérése alapján a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály nyomozói egy Ausztriában prostitúciót szervező magyar bűnszervezet felszámolásában működtek közre” – írja a police.hu.
A gyanú szerint a banda tagjai a bűncselekményeket Ausztriában követték el: illegális bordélyokat alakítottak ki, ahol nehéz sorsú, többnyire kelet-magyarországi, többségében drogfüggő nőket és lányokat – nem ritkán veréssel – kényszerítettek arra, hogy elhagyják Magyarországot, és számukra teljesen idegen, ismeretlen környezetben végezzenek prostitúciós tevékenységet.
Külön felügyelőnők vigyáztak rájuk, hogy ne tudjanak elszökni vagy segítséget kérni, illetve azért, hogy leadják a pénzt. A metamfetamint a bűnszervezet vezetője, B. B. szerezte be, és a drogot a felügyelőnők osztották szét a lányok között. A bűnbanda tagjai elvették a megfélemlített nők bevételeit, és saját megélhetésükre fordították.
Az osztrák és a magyar szervek november 26-án egyszerre, összehangolt akcióban – többhetes előkészítés után – fogták el a bűnszervezet tagjait és vezetőit Budapesten és Linzben. A banda vezetői éppen Budapesten voltak, amikor a fejvadászok a KR bevetést támogató egységével közösen rajtuk ütöttek.
Az európai elfogatóparancs hatálya alatt álló két férfit és nőt Józsefvárosban, egy átmenetileg bérelt apartmanban fogták el. A három körözöttel volt egy nő is, akinél több, más nevére szóló, de saját arcképével ellátott hamis igazolványt találtak a nyomozók. Ezért őt is előállították, ellene közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.
Az elfogásokat követő tanúvallomások és a beszerzett bizonyítékok alapján a gyanú szerint a bűnbanda az elmúlt egy évben legalább 850 ezer eurót szerzett meg, de ennek az összegnek a többszöröse lehetett a tényleges bevételük. A linzi kutatások és elfogások során az osztrák rendőrök két bezárt, megfélemlített prostituáltat találtak, továbbá 1000 euró napi bért, illetve metamfetamint foglaltak le.
A bűnszervezetben való részvétel miatt indított nyomozást a Welsi Ügyészség felügyeli. A bűnbanda tagjai jelenleg őrizetben vannak, kiadatásukat várják.