Tiltakozzon ön is aláírásával az erzsébetvárosi autós büntetőadó ellen! – mint a 444 megírta, a helyi lakosokat erre biztató szórólapokat raktak ki ismeretlenek a VII. kerületben. A tiltakozás oka az lenne, hogy a DK-s Niedermüller Péter vezette kerületben az ott élők első autójának parkolási regisztrációs díját évi 2200-ról 38 ezer forintra emelték. Az ok az, hogy Erzsébetváros kb. megtelt, több mint 10 ezer autónak van parkolási engedélye, miközben a helyek száma jóval kevesebb, mindössze 7203.
Hogy mi mennyire racionális vagy indokolt, arról civil alapon is lehetne vitatkozni, csakhogy olvasónk jelzése alapján kiderítettük: a szóban forgó szórólapokat nem civilek terítik, hanem fideszes adathalászat zajlik. A nemkellautosbuntetoado.hu oldalon – ahol a „büntetőadó” elleni petíciót alá lehet írni – semmilyen utalás nem olvasható arról, hogy azt ki hozta létre, csak a tiltakozás szövege szerepel rajta, illetve a kitöltendő adatok rubrikái, úgyis mint név, életkor, lakcím, telefonszám és email-cím. Az akció szervezőjének kilétére csak akkor derül fény, ha valaki külön rákattint az adatkezelési nyilatkozat linkjére, és kibogarássza a szövegből, hogy az aláírók a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek adják meg a személyes adataikat.
Ez nem véletlen: a Népszava megtudta, egy „állami megrendelésekkel jól ellátott NER-közeli cég” áll a portál hátterében. Az oldalt október közepén a Trendency Online Zrt. regisztrálta, amely a Fidesz házi IT-cégének számít, ez a társaság csinálta 2016-ban a Fidesz-frakció honlapját is.
Emellett sorozatban érkeztek hozzá az állami megrendelések, így a Magyar Turisztikai Ügynökség portálját is ők készítették, dolgoztak az MVM-nek, a Magyar Fejlesztési Banknak, a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak. A Népszava cikke szerint gyakran együtt dolgoznak a Rogán Antal-közelinek tudott Balásy Gyula által vezetett Lounge Designnal, illetve a New Land Mediával, de volt, ahol a fideszes agytröszt Századvéggel együtt voltak alvállalkozók.