Szankciós bűncselekmény vádjával állt a bíróság elé szerdán egy férfi Szegeden, mert a vád szerint egy sándorfalvi cég vezetőjeként akart Oroszországból származó, 35 millió forint értékű gépjárműalkatrészt szabadforgalomba helyeztetni a NAV-nál 2022 októberében, számolt be a Szegeder.
Mint írják az áru eredetét belarusz közvetítéssel próbálta eltitkolni, az értékesítési láncba egy fehéroroszországi céget iktatott be, ezzel pedig megsértette az EU Oroszországgal szembeni szankcióit, amelyeket az ukrajnai háború miatt hoztak.
A vádlott évtizedek óta kereskedett alkatrészekkel, közben több külföldi céggel is kapcsolatot épített ki ezek Oroszországból Magyarországra importálására. Az ügyész elmondta, hogy a férfival már a nyomozás során egyezséget kötöttek: 1 millió forint pénzbüntetést, a bűnjelek egy részének elkobzását, valamint a bűnügyi költségek megfizetését indítványozták. A vádlott kérte a bíróságot, hogy ezt fogadják is el.
A férfi elismerte a bűnösségét, így az egyezséget a Szegedi Törvényszék is jóváhagyta. A férfinak az 1 millió forinton túl nagyjából 56 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie, az alkatrészeket pedig elkobozzák.