Újabb támadási felületet talált Kocsis Máté Magyar Péterrel kapcsolatban. A keddi Menczer-fellépés után a Fidesz frakcióvezetője most arról szavaztatja követőit, hogyan bánjon az országjáró fórumára bejelentkező, nem kormánypárti médiummal, amit ő „liberális propagandalapnak” nevez.
A Facebook-posztban – nyilván gúnyosan – mesterüknek nevezte Magyart, aki szerinte azt tanította, hogy a más véleményen lévő vagy nem megfelelő kérdéseket feltevő újságírókat mindig ki kell tiltani, „olykor ki is kell dobatni verőlegényekkel, vagy nyilvánosan meg kell alázni az újságíróikat, s ha kell, akár lincshangulatot is szítani kell ellenük.”
A Fidesz frakcióvezetője úgy tesz, mintha ők, illetve a kormány nem szűrné meg, hogy kiket hívnak meg egy sajtótájékoztatóra, vagy kinek a kérdéseire válaszolnak, holott szinte 2010 óta ez a gyakorlat.
A kidobatással pedig arra utal, hogy egy biztonsági őr kitette a HírTv munkatársát egy teremből, mikor Magyarnak akart kérdéseket feltenni. Azért ezzel próbálkozott, mert nem hívták meg a sajtótájékoztatóra. Magyar azért rakatta ki őt, mert felszólításra nem távozott, és az már egy magánrendezvény volt, ahol a munkatársaival egyeztetett.
Kocsis 6 opciót vetett fel követőinek:
Követői többsége arra szavazott, hogy üljenek le nyugodtan. Volt, aki hozzátette, hogy ezzel is megmutathatnák a különbséget.