A Kúria ítélte után lemond parlamenti mandátumáról Varju László DK-s politikus, így biztosan lesz időközi választás az újpesti és angyalföldi körzetben.
Varjut garázdaság és testi sértés miatt ítélték el, és kiszabtak rá 900 ezer forint bírságot is azért, mert a 2018-ban az MTVA épületében nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és megszorította az egyik őr vádliját. Varju továbbra is ártatlannak tartja magát.
A bírósági döntés után az Országgyűlésnek kell kimondania az összeférhetetlenséget, amivel megszűnik a mandátum is.
A DK azonban attól tart, a Fidesz addig húzza az időt, hogy a következő választáshoz közeledve már ne lehessen időközit kiírni (a határidő április), így listáról kellene beülnie valakinek.
Varju egyéniben jutott be az Országgyűlésbe, a hat ellenzéki párt viszont közös listán indult, ez is okozhat belső bonyodalmat.
Mindezt megelőzve tehát Varju inkább lemond, így a törvényi határidőn belül ki kell tűzni a választást. A DK közölte, az időközin „természetesen a korábban többszörös győztes Varju Lászlót indítja újra.”