Az ügyészség szerint nem évült el Till Tamás gyilkosának tette

bűnügy
2024 december 12., 16:03

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtök délután kiadott sajtóközleménye szerint „az el nem évülő bűncselekmények esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt”, így Till Tamás gyilkosának tette sem évült el.

A sajtóközleményt nem sokkal azután adták ki, hogy a rendőrség körözést adott ki Till Tamás gyilkosára. A rendőrség két napja közölte, hogy a 40 éves bajai férfi beismerte a 2000-ben elkövetett - 24 évig felderítetlen - gyerekgyilkosságot, és részletes vallomást tett.

F. János ugyanakkor vallomása után szabadon távozhatott, mert a rendőrség jogértelmezése szerint a bűncselekmény elévült, a férfi ugyanis még csak 16 éves volt a gyilkosság idején. A büntethetősége így 2015-ben évült el.

Miután emberölés miatt nem tudták felelősségre vonni Till Tamás gyilkosát, a tanúk befolyásolása, illetve hamis tanúzás miatt indult nyomozás F. János ellen. A ma kiadott körözésben ugyanakkor már emberölés szerepelt.

A gyilkost tegnap még telefonon elérte a Blikk, azt mondta, hogy ezek a napok elég nehézkesek számára. A jelek szerint a rendőrség ma már hiába kereste.