Kormányinfó a „békemisszió” és Menczer Tamás produkciója után

Csütörtök délelőtt kormányinfót tart Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. Szerdán kormányülés volt, és téma akadhat bőven:

  • a magyar gazdaság továbbra sincs csúcsformában,
  • közben Orbán Viktor újabb „békemisszióba” fogott, ami körül bőven akadnak kérdések,
  • és akkor még ott van Menczer Tamás szereplése is.
38 poszt
Időrend
2024 december 12., 12:19

Gulyás a távozó demokraták érveit hallja vissza a Telex egyik kérdésében

Az orosz-ukrán háborúról kérdez a Telex. Miután korábban Gulyás arról beszélt, Putyin támogatja a fogolycserét, amit Orbán vetett fel, megkérdezte, hány orosz hadifogoly van Ukrajnában.

Számot nem mond, de szerinte „biztos, hogy van annyi ukrán és orosz hadifogoly, hogy mindkét ország jól járna vele.”

A következő kérdés, hogy Ukrajna kontójára hogyan lehet ilyenről tárgyalni, amit Gulyás visszautasít. „Miért ne lehetne tárgyalni? Ez nem tud megvalósulni az ukrán állam nélkül, és a fogolycsere jó Ukrajnának is. Ez nem ellenséges tevékenység, hanem segítség Ukrajnának.”

Arra a felvetésre, hogy eddig is volt fogolycsere, mi volt az a plusz, amivel Magyarország előállt, Gulyás azt mondta, ők ezt nem nyilvánosan akarták intézni, nem jó pontokat akartak. Tájékoztatták az ukránokat, az ő megnyilvánulásuk tette nyilvánossá ezt az egészet.

Gulyás arról is beszélt, az oroszok pontos katonai célja nem ismert, és visszautasította azt a felvetést, hogy a rövid tűzszünet alatt az oroszok meg tudnák erősíteni a jelenlétüket az elfoglalt területeken. „A távozó amerikai demokraták érveit hallom vissza a kérdéseiben” – mondja a Telexnek. Szerinte most az oroszok vannak nyerésben, az ukránok defenzívában, szóval ők tudnák stabilizálni az állásaikat, de három nap nekik is kevés.

Újabb kérdésre arról beszélt, a háború kezdete az oroszoknak katonai kudarc volt, de a jelenlegi állapot nem biztos, hogy az oroszok érdekével ellentétes.

A gátlástalan amerikai jelenlét hozzájárult a háború kirobbanásához. Pontosítja, nem azt állítja, hogy a nyugat kiprovokálta a háborút, de azt mondja, ha az oroszok Mexikóban lettek volna olyan mértékben jelen, mint az amerikaiak Ukrajnában, az USA sokkal korábban lépett volna.

2024 december 12., 12:15

Bloomberg kapta az utolsó kérdés lehetőségét

Francia-lengyel tárgyalás van ma európai békefenntartók esetleges küldéséről Ukrajnába egy esetleges tűzszünet után, azzal kapcsolatos kérdésre, hogy ebben részt vehetnek-e esetleg magyar katonák, Gulyás elmondta, hogy a biztonsági garanciák terén ma nagyhatalmak számára sem reális opció Ukrajna NATO-tagsága, de a háború után biztosan kell majd garanciákat adni, és ha fegyvernyugvás és béke van, Magyarország mindennel szívesen hozzájárul majd ennek fenntartásához, de katonai mozgásokról csak az országgyűlés dönthet majd, és messze vannak még attól, hogy egyáltalán ilyen kérdés érkezzen hozzájuk.

Gulyás elmondta azt is, hogy az ukrán megnyilatkozások ellenére is optimista, szerinte ukránok érdeke is a béke.

2024 december 12., 12:02

Papok és kitüntetések

A Blikk arra kíváncsi, hogy miután két kitüntetett pappal kapcsolatban is szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak merültek fel, megfontolja-e a kormány, hogy változtasson a kitüntetések odaítélésének szempontrendszerén.

Gulyás azt mondta, „ha valaki tud ajánlani olyan szempontrendszert, ami kizárja, hogy a kitüntetett később rossz útra térjen, áll rendelkezésre.”

A kitüntetéskor semmi ilyesmiről nem volt tudomásuk. A kitüntetésnek nem feltétele, hogy egy pap támogassa a kormány politikáját, hiszen sok olyan papot, lelkészt is elismertek az elmúlt évtizedekben, akik semmilyen politikai nyilatkozatot nem tettek.

Rákérdezett arra is, ukrán részről ki utasította el a karácsonyi tűzszünetet, mire Gulyás Zelenszkij X bejegyezésére hivatkozott.

2024 december 12., 12:01

Budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítást 99 évre adhatnák át magánbefektetőknek

ezzel kapcsolatos kérdésre Gulyás elmondta, hogy ez csak egy terv, de ha lenne ilyen, akkor olyan megállapodást kell kötni, ami garantálja, hogy a magánbefektetők engedjék majd a közlekedéssel kapcsolatos fejlesztéseket. A miniszter szerint ez alapvetően jó ötlet, de meg kell nézni, mit lehet kihozni belőle. Kifejezetten az utasok által használt helyiségekről van szó.

2024 december 12., 11:59

A 24.hu Kocsis Máté Facebook-posztjáról kérdezett volna, de Vitályos Eszter visszakérdez

hogy mit műveltek a Tisza rendezvényén a Hír Tv munkatársával.

2024 december 12., 11:47

Kiszámítható jegybanki politika jöhet

4,1 százalékkal emelkedik jövőre az üzemanyagok jövedéki adója, de Gulyás szerint ez brüsszeli elvárás. A kormány nem engedi el azt, hogy a régiós átlagon maradjon az üzemanyagok ára – mondja az economix kérdésére.

Orbán Viktor és Jászai Gellért az űriparról egyeztetett Elon Muskkal, Gulyás sem tud ennél többet. Arról nem beszélt, hogy konkrétan milyen területeken javulhat majd a gazdasági együttműködés Amerikával, de előrelépést hozhat a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény szenátusi jóváhagyása.

Kérdés volt az is, milyen lesz a forinttal kapcsolatos jegybanki politika az új jegybankelnökkel, Varga Mihállyal. „Kiszámítható”, és ez hat az árfolyamra is.

2024 december 12., 11:44

A Belügyminisztérium hamarosan átköltözik a Várba

Már a jövő év eleji állománygyűlés ott lesz, az épületbe, amit korábban a Pénzügyminisztériumnak szántak.

2024 december 12., 11:42

Gulyás nem tud arról, hogy szóba került volna, hogy Musk befektessen a 4iG-be

De Gulyás nem volt ott a találkozón.

2024 december 12., 11:32

Szinte kizárólag külső okai vannak csak, hogy gyengélkedik a magyar növekedés

mondja kérdésre válaszolva Gulyás, hiszen a fogyasztás és a turizmus jó számokat hozott, az ipar gyengélkedik, amögött pedig az EU-s gazdaság gyengesége is ott van.

2024 december 12., 11:30

Orbán lehet közvetítő?

Nyilvánosan nem képzelhető el, hogy az Európai Bizottság elnöke január 20 után felkéri Orbán Viktort, hogy közvetítsen Donald Trump felé, de „nem nyilvánosan minden elképzelhető” – mondta a Magyar Hírlap kérdésére Gulyás.

Arról is beszélt, Európában lesznek viták arról, hogy kell hozzáállni az új adminisztrációhoz, és Gulyás szerint lesznek olyanok, akik azt képviselik majd, hogy csak minimális mértékben kell együttműködni az USA-val. Ezek pont azok az országok lesznek, melyek korábban az alárendelődést hirdették.

Bízik benne, hogy azok lesznek többségben, akik az EU-érdekek mentén álló, jó transzatlanti kapcsolatot akar. A béke ügyében ez könnyebb, gazdasági kérdésekben nehezebb lesz.

A BTK módosítással kapcsolatban újra elmondta, azt szeretné, ha az elkövető életkorától függetlenül büntethető lenne az emberölés. „Ha valaki büntethető, annak esetében nem szabad, hogy elévüljön a bűncselekmény.”

A vasárnap.hu kérdésére arról beszélt, az új amerikai nagykövettel kapcsolatban nem fogalmazhatnak meg elvárásokat, de azt remélik, olyan jön, aki a lehető legjobb amerikai-magyar kapcsolatokban érdekelt. „Az már 180 fokos fordulat lenne az eddigiekhez képest.”

Beszélt arról is, Putyin megfontolásra érdemesnek tartotta Orbán tűzszüneti felvétését.

A szíriai események után még korai megítélni, hogy el lehet-e venni a szír menekültek menekültstátuszát, hiszen nem tudni, mit akar az új kormány.

2024 december 12., 11:29

Paks 2 kivitelezési határideje már módulst

2032-re, az ár esetében pedig zajlanak tárgyalások, de annak megváltoztatása csak bizottsági engedélyezéssel történhet majd meg, és még nem tartanak ott, hogy erről beszámoljanak.

2024 december 12., 11:25

Nem lépett kapcsolatba Aszad Orbán Viktorral a bukása előtt

mondja el kérdésre válaszolva Gulyás.

Az ukránok álláspontjáról, hogy a magyar fél nem is egyeztetett velük a tűzszünetről, Gulyás ismét elmondta, hogy Orbán beszélt Putyinnal, majd ennek részletéről Szijjártó tájékoztatta az ukrán elnöki hivatalt külügyet, és jelezték, hogy a magyar miniszterelnök áll rendelkezésükre, majd ezután egy twitteres posztot láttak csak. Gulyás nem akarja kimondani a diplomáciai viszony miatt, de elég egyértelműen utal arra, hogy szerinte az ukránok hazudtak a történtekről.

2024 december 12., 11:14

Gulyás nem látott felmérést arról, hogy mit szólnak az emberek Menczer Tamás kicsizéséről

és a miniszter arról sem tud, hogy lenne erről kormányzati vagy fideszes felmérés, mondta el kérdésre válaszolva.